Két veszélyes tűzeset is történt nemrég az M0-ás autóúton. Az egyik alkalommal egy lángoló autó keltett riadalmat, miután sofőr nélkül gurult be a sávok közé. A hajmeresztő pillanatokat a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája rögzítette.
Menet közben gyulladt ki nemrég egy autó az M0-ás autóúton, Csömör térségében. A sofőrnek még időben sikerült lehúzódnia, de elfelejtette (vagy nem tudta) behúzni a kéziféket, így pár perc után a jármű lángolva gurult be a sávok közé – derült ki a Magyar Közút Facebook-bejegyzéséből.
Mint írták, az autót éppen egy vásárlásból hozta el a sofőr, így nem volt átíratva, ráadásul a jármű vezetője a helyszínt is elhagyta.
Egy második tűzesetnél a Magyar Közút szigetszentmiklósi mérnökségének egyik művezetője vette észre a füstöt. Először azt hitte, hogy egy autó gyulladt ki a leállósávban. Amikor közelebb ment, észrevette, hogy a növényzet ég, majd a nála lévő poroltóval megfékezte a lángokat. A tűzoltókat is értesítette, így sikeresen elkerülték, hogy még nagyobb baj történjen.
Tanuláságok? Legyen nálad poroltó. Ha pedig megállsz – bárhol is vagy – húzd be a kéziféket, és ne hagyd el a helyszínt
– hívta fel a figyelmet a Magyar Közút.
Hozzátették, hogy a nyári forróságban, szárazság idején egy eldobott cigarettacsikk is könnyen okozhat nagyobb tüzet.
A hajmeresztő pillanatokat a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája rögzítette: