Gyurcsány Ferenc szerint az egyik legszorítóbb kérdés, hogy miként álljon fel az ellenzék a 2026-os választásokra. A Demokratikus Koalíció elnöke úgy látja: „Ma abban már senki nem kételkedik, hogy egységes ellenzéki ajánlat, fellépés kell, de ennek az egységnek egyik összetevője súlyos vita tárgya: ez egyetlen ellenzéki pártot jelent, vagy több párt választási szövetségét?”
Gyurcsány Ferenc keddi Facebook-posztjában arra emlékeztetett, hogy „amikor a Demokratikus Koalíció nem is olyan régen arra törekedett, hogy legnagyobb ellenzéki párttá válva politikai centruma legyen több ellenzéki párt együttes fellépésének, akkor ezt sokan ellenszenvvel fogadták”, miközben „ugyanezen hangoskodók nagyobb hányada most nem talál kivetnivalót abban, sőt egyenesen támogatja azt, hogy egy másik ellenzéki (?) párt, a Tisza nem egyszerűen nagyobb akar lenni a többinél, hanem azt kívánja, hogy egyetlen szereplőként létezzen ezen az oldalon”.
„Az alkotmányos demokrácia és az önkény rendszerét egyetlen kötőszó különbözteti meg. Egy apró viszonyszó a különbség, egy olyan kicsinyke szó, amelynek nincs fogalmi tartalma, amely nem toldalékolható, amely nem lehet mondatrész. Nem csigázom tovább a kíváncsiságukat. A demokrácia kötőszava az ÉS, az önkényé a VAGY” – húzta alá Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: „A demokrácia lényege, hogy önjogán létezik minden egyes alkotmányos álláspont, mi több, ezek önértéket képviselnek, ezeket és ezek képviselőit az ÉS kötőszó köti össze. Minden megférünk a demokrácia ragyogó Napja alatt.”
A politikus úgy vélekedett: „A Tisza stratégiája, hogy VAGY ő, VAGY semmi nem változik. A DK stratégiája, hogy demokraták: baloldaliak ÉS zöldek ÉS szabadelvűek ÉS konzervatívok együttműködése kell ahhoz, hogy minden megváltozzon. Magyar Péter azt mondja: VAGY ő, VAGY senki. Mi azt mondjuk: te is kellesz, ÉS te is kellesz, ÉS te is. Magyar egypárti ellenzéket akar, mi az együttműködő, szabadon szerveződő, felelős ellenzék sikerében hiszünk. Mert ilyen országot akarunk.”