A Budapest Airport közösségi oldalán jelezte, hogy a Ferihegyi repülőtér környékén tomboló viharok miatt szerda este a Budapestre érkező és onnan induló járatok esetében is késésekre lehet számítani. Egyes járatoknál többórás csúszás várható, ezért a reptér arra kéri az utasokat, hogy folyamatosan tájékozódjanak a járataikról.
Késésekre lehet számítani a Ferihegyi repülőtéren a szerda este Budapestre érkező és innen induló járatok esetében – írta szerda késő délutáni Facebook-bejegyzésében a Budapest Airport.
Mint írtuk, egy kiterjedt zivatarcella Budapest északi részét érintve és lassan elhagyva, de erősödve vonult észak felé, miközben délen is berobbantak a zivatarok.
Volt, ahol diónyi nagyságú darabok hullottak az égből, a közösségi médiát időközben elárasztották a jégverést megörökítő videók.
A repülőtér környezetében ma délután tomboló zivatar miatt a ma esti Budapestre érkező és innen induló járatok esetében is késésekre lehet számítani. A Budapest Airport arra kéri az utasokat, hogy folyamatosan tájékozódjanak járataikról a www.bud.hu oldalon
– írta a Budapest Airport a közösségi oldalán.
Az induló járatok között van, amelyik két órával később indul a tervezettnél, de az érkezőknél is gyakori a fél-egy órás késés.
A helyzetet nehezíti, hogy ahogyan arról az Index is beszámolt, múlt hét csütörtökön technikai okok miatt bezárt a Debreceni Nemzetközi Repülőtér, a légikikötőtől a Budapest Airport vette át a járatok és utasok kezelését.
A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a nyári csúcsidőszakban átlagosan napi 55 ezer utast kezel, amelyre most rárakódik a debreceni repülőtérről átirányított utasforgalom is. További probléma, hogy a légtér telítettsége miatt az elmúlt hetekben Európa-szerte, így Budapesten is jelentős mennyiségű járatkéséssel és -törléssel kellett számolniuk a légi utasoknak.