Index Vakbarát Hírportál

„Nyájas olvasó!” – írta Orbán Viktor, aki a Bridgertonban érezte magát

2024. július 18., csütörtök 20:18

Orbán Viktor az Európai Politikai Közösség (EPK) csúcstalálkozójának helyszínéről jelentkezett be egy videóban, amelyben A Bridgerton család című netflixes történelmi sorozat háttérzenéje hallható, sőt még az egyik szereplő is feltűnik.

Mint írtuk, Orbán Viktor csütörtökön az Oxford közeli Blenheim-kastélyban vett részt az EPK csúcstalálkozóján, ahol többek közt az ukrajnai háború kérdésében is felszólalt.

Blenheim-kastély egyébként A Bridgerton család legújabb, harmadik évadának is egyik forgatási helyszíne volt. Valószínűleg ez motiválhatta Orbán Viktort is arra, hogy az alábbi kísérőszöveggel töltsön fel egy videót a TikTokra:

Nyájas olvasó! Európának új stratégiára van szüksége! 

E megszólítással kapcsolatban a (sorozatot nem követő) kommentelők közül sokan nem vették a lapot, hogy a Bridgertonra utal. Ugyanez igaz a felcsendülő háttérzenére is, de ha ez nem lenne elég, akkor a videó végén egy rövid snittre még az egyik szereplő, Daphne Bridgerton is feltűnik.

A sorozat új évada idén tavasszal és nyáron jelent meg több részletben, kritikánkat itt olvashatja róla.

Rovatok