Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt Karácsony Gergely menesztett főkertésze – ez lehet a távozása hátterében?

2024. július 19., péntek 11:43

Zakar András, a budapesti Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatója azt mondta: ő sem tudja, hogy Karácsony Gergely miért szüntette meg a megbízatását.

Mint megírtuk, a főpolgármester még június végén váltotta le Zakar Andrást. A Budapesti Közművek ezzel kapcsolatban annyit írt szerkesztőségünknek, hogy „Zakar András úr megbízatása 2024. június 28-án megszűnt. A szakterület vezetését a továbbiakban Lipcsei Szabolcs, a Főkert zöldterület-fenntartási igazgatója, megbízott főigazgatóként látja el”.

Zakar András leváltása állítólag még a szakmai körökben is nagy megrökönyödést keltett, és a Fővárosi Önkormányzat állítólag teljes hírzárlatot rendelt el az elbocsátással kapcsolatban. Minden jel arra mutatott, hogy Zakarral teljesen elégedett volt a városvezetés, amit többek közt az is jelez, hogy a menesztése másnapján Karácsony Gergely főpolgármester a Főkert munkáját és a vadvirágos budapesti réteket dicsérte a Facebook-oldalán.

Telexnek többen arról számoltak be, hogy méltatlannak és megalázónak tartják, ahogy Zakarral bánt a főváros vezetése. A Főkert volt vezetőjét állítólag színlelt okkal hívatták be a Budapesti Közművekbe, majd miután közölték vele az elbocsátását, még a saját irodájába sem mehetett vissza (érdekesség, hogy Zakar és Karácsony azóta egy alapítványi születésnapi programon állítólag találkozott).

Zakar András is csak találgat, hogy mi állhat a háttérben 

A Főkert korábbi vezérigazgatója eddig nem nyilatkozott a sajtónak a történtekről, most viszont a Blikknek röviden elmondta a véleményét. Beszámolója szerint ő maga sem kapott hivatalos magyarázatot a menesztésével kapcsolatban, és még informálisan sem tisztázták az okokat. 

Nem így terveztem, azt gondoltam, hogy az újrázó főpolgármester számít rám, és folytathatom Budapest zöldítését. Most abszolút csalódott vagyok, sok helyen voltam együtt a kampány idején a főpolgármesterrel, és számtalan sikeres projektet vittem véghez a kollégáimmal

– fogalmazott Zakar András, hozzátéve, hogy az elbocsátás óta több megkeresést is kapott, és szeretne a szakmában maradni. 

Állítása szerint ő maga is számtalan mendemondát hallott az elbocsátása okairól, de még mindig nem tudja, hogy „kinek a tyúkszemére léphetett rá”. Egy lehetséges magyarázatot azonban felvetett: elképzelhető, hogy politikailag felértékelődött Budapest zöldítése, és talán koalíciós alku tárgyává válhat az ellenzéki pártok közt, hogy ki legyen Budapest főkertésze.

Mint mondta, utódját, Lipcsei Szabolcsot csak őszig nevezték ki a helyére, és esetleg akkor, a főváros új közgyűlésének felállításával egy időben dőlhet el, hogy ki vezetheti majd a Főkertet hosszú távon.

Egy másik feltételezés szerint Karácsony szövetségesei intézhették el Zakar menesztését

Mindeközben a Blikk úgy értesült egy I. kerületi, névtelenséget kérő forrástól, hogy Zakar menesztésében egy korábbi vita is szerepet játszhatott.

E forrás azt mondta, hogy V. Naszályi Márta budavári polgármester és Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze korábban „el akarták gáncsolni” a tabáni zenei fesztivált, amelyet évtizedek óta rendeznek meg május elsején. Állítása szerint Zakar András szembehelyezkedett velük ebben a vitában, és megvédte a rendezvényt.

Az informátor azt is megjegyezte, hogy emellett több másik olyan ügy volt, amikor Zakar szembement a Városházával. Állítása szerint nem támogatta például a gellérthegyi rózsáik ültetését sem, mert azokat permetezni kellene, ami viszont a Gellérthegy természetvédelmi területén tilos. Az informátor szerint Bardóczi Sándor a 10 millió Fa Alapítvány zöldítési törekvéseit is rendszeresen megpróbálta megakadályozni különféle engedélyekre hivatkozva, miközben a Főkert vezetője támogatta azokat (ami azért is érdekes, mert ennek az alapítványnak a születésnapján találkozott a menesztés után, másfél hete Karácsony és Zakar).

Ezenkívül a Blikk forrása szerint Bardóczi Sándornak az sem tetszett, hogy a Miyawaki-erdők – amelyeket Zakar vezetése alatt telepítettek be elsőként – gomba módra elszaporodtak (a Főkert vezérigazgatójának neve korábban a tabáni zöldítésekkel kapcsolatban is többször megjelent a sajtóban, és a Főkert oldalán is gyakran beszámoltak a tabáni faültetésekről). 

Végül a tabáni majális újbóli engedélyezése után látták elérkezettnek az időt, hogy félreállíttassák Zakar Andrást – mondta a lap informátora.

Rovatok