Index Vakbarát Hírportál

Marad a nappali hőség, de éjjel már nyugodtabban alhatunk

2024. július 19., péntek 06:02

Bár kissé enyhül az idő, pénteken napközben még mindig 29 és 36 fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet. Felhőszakadással kísért záporok, zivatarok csak kevés helyen lesznek, az ország nagy részén napos idő várható. Az orvosmeteorológia szerint az éjszaka picit frissítőbb lesz, talán már kevesebb embert fog gyötörni az álmatlanság.

Csütörtökről péntekre virradóan általában derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég, csak kevés helyen képződhetnek gomolyfelhők – írja a HungaroMet. Zápor, esetleg zivatar helyenként fordulhat elő. Az északias szél többnyire mérsékelt lesz, csak néhány helyen lehet élénk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 18 és 23 fok között alakul, de a szélvédettebb tájakon 15, 17 fok is lehet.

Napközben általában napos időre számíthatunk a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett, de helyenként időszakosan erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, illetve estétől nyugat felől felhősödés kezdődik.

Felhőszakadással kísért záporok, zivatarok csak kevés helyen, nagyobb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon fordulhatnak elő. Az északi, északkeleti szelet több helyen kísérik élénk, néhol erős lökések, de zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 fok között alakul.

A HungaroMet figyelmeztető előrejelzése szerint zivatar miatt négy vármegyében – Vas, Zala, Somogy, Baranya – van érvényben első szintű, sárga figyelmeztetés. Magas középhőmérséklet miatt valamennyi vármegyében figyelmeztetés van érvényben.

Bács-Kiskun és Somogy vármegyére a legmagasabb, piros szintű figyelmeztetést adtak ki. Tizenkét vármegye (Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Baranya, Somogy, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala) narancssárgába borult, azaz második szintű veszélyre figyelmeztetnek, míg az északkeleti vármegyékre (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád) sárga figyelmeztetést adtak ki.

Végre alhatunk?

Pénteken – bár már pár fokkal mérséklődött a forróság – az ország túlnyomó részén a legnagyobb megterhelést továbbra is a hőség jelenti majd – írja az Időkép.

A nagy melegben jelentkezhet migrén, vérnyomás-ingadozás, valamint keringési problémák léphetnek fel. Általános lesz a fáradékonyság, dekoncentráltság, bágyadtság.

Az éjszaka picit frissítőbb lesz, talán már kevesebb embert fog gyötörni az álmatlanság.

Zápor, zivatar környezetében átmenetileg felerősödhetnek az asztmások panaszai, és fülledtebbé válhat a levegő, ami nehézlégzést, rosszullétet okozhat.

Nagy lesz a napszúrás és a hőguta veszélye, ezért napközben lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon! 10 és 16 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok