Délutánra helyre állt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér informatikai rendszere, de így sem úszták meg késések nélkül az utazásra készülők. Kora estig 133 járat késve közlekedett a magyar főváros légterében, valamint 16 járatot töröltek a globális leállás miatt.
A flightaware statisztikái szerint Ferihegyen kora estig 133 járat késett, valamint 16 gép utazását inkább törölték a légitársaságok. A hvg.hu szúrta ki, hogy a honlap összesítette a pénteken történt globális informatikai leállás okozta összes fennakadást, ami miatt káosz alakult ki a világ számos repterén.
A Budapest Airport honlapjának tájékoztatása szerint a budapesti légikikötőben délutánra stabilizálódott a helyzet, az utasfelvétel folyamatos, ugyanakkor a szokásosnál több időt vehet igénybe:
A Budapest Airport a földi kiszolgálóvállalatoktól kapott információk alapján hangosbemondás útján tájékoztatja az utasokat, a helyszínen várakozóknak vizet biztosít. A repülőtér-üzemeltető arra kéri az induló utasokat, hogy 3 órával a járatuk indulása előtt érkezzenek meg a repülőtérre, és amennyiben rendelkeznek vonalkóddal vagy QR-kóddal ellátott beszállókártyával, illetve elvégezték a poggyászfeladást vagy csak kézipoggyásszal utaznak, fáradjanak közvetlenül az utasbiztonsági ellenőrzéséhez. A torlódások elkerülése érdekében kérjük, kísérő nélkül lépjenek be a terminálépületbe.
Az indulást és érkezést jelző tábla szerint még este is több gép indul jelentős, némelyik akár két órás csúszással is.
Ahogy arról beszámoltunk, péntek reggel egy globális informatikai probléma ütötte fel a fejét, ami megbénított repülőtereket, vasúti pályaudvarokat, bankrendszereket, biztosítókat, gondokat okozott a tőzsdén és különböző gyáraknál, valamint biztosítóknál és médiaszolgáltatóknál is. Bár egyelőre semmi sem megerősített, a Microsoft és a CrowdStrike is azt mondta, hogy vizsgálják a problémákat – de többen is arról posztoltak, hogy
A CROWDSTRIKE KIBERBIZTONSÁGI CÉG EGY FRISSÍTÉSE OKOZTA A GONDOKAT.
A technikai problémák befolyásolták a Microsoft 365 alkalmazások és szolgáltatások elérését. A CrowdStrike kiberbiztonsági szoftvercég szerint a globális kiesés hátterében egy hibás vírusirtó-frissítés áll. A céget a Microsoft állítólag a rendszereik különböző frissítéseinek kezelésére használja.