Aszófőnél eltévedünk. Illetve rossz útra visz a Waze. Itt biztos, hogy nincs strand, ugyanis nem vezet út a Balatonhoz, a magyar tengerhez, csak bele a portengerbe.

Újratervezés, vissza a 71-es útra, át a vasúti sorompóval védett átjárón, keresztül Aszófőn. Irány Udvari. Minden húsz méteren görögdinnyés stand. Vagy strand? Már annyira vágyom a hűs (?) hullámokra a csaknem 40 fokos hőségben, ráadásul bekrepált a Yaris klímaberendezése is, hogy káprázik a szemem és az agyam.

Végül ellentmondást nem tűrően jelzi a GPS, hogy le kell kanyarodnunk balra, és néhány kacskaringó után itt állunk az örvényesi strand bejáratánál. Hihetetlen módon még le is tudjuk rakni a kocsit árnyékban (!), sőt még fizetni sem kell a parkolásért. 

Van ilyen 2024 júliusában Magyarországon, a Balaton partján?!

A strandbejárat annyira szép, tiszta és kulturált, hogy nem akarom elhinni, tényleg ingyenes a belépés. Minden tizedmásodpercben azt várom, hogy kiugorjon a bozótból egy haramiakülsejű jegyszedő, és legombolja rólunk a fejenként minimum háromezer forintos jegyárat. (Ami még mindig kevesebb mint egyharmada lenne az innen pár kilométerre pöffeszkedő Plage18 hétköznapi 10 000 forintos belépődíjának.)

Megérkeztünk a Balaton nagyon kevés, a nyolcvanas, kilencvenes évekből itt felejtett zárványának, enklávéjának egyikére, ahol nem szükséges személyi kölcsönt felvennie az embernek ahhoz, hogy jól érezze magát.

És még megfizethetetlen kilátást is kapunk a Tihanyi-félsziget nyugati oldalára, Sajkodra, ahol lelki szemeink előtt felsejlik Németh László nyaralója. A nagy író 1955-ben költözött Budapestről Sajkodra, onnan, a magány menedékéből írta regényeit, nem vállalva a kollaborációt, szemben megannyi pályatársával, például Illyés Gyulával.

Odabent sokan vannak, de nincs zsúfoltság. A büfénél négyen várakoznak, két ifjú hölgy és két korosodó úr. Megszólítom a tűzhely körül sürgölődő, 35-40 körüli, fekete hajú nőt, szabadkozva széttárja a karját: nem tud magyarul. No problem, próbálom viccesre venni a formát, térjünk át valamilyen idegen nyelvre. Legnagyobb megdöbbenésemre spanyolul folytatja, másodpercek alatt kiderül, Cancúnból érkezett hat évvel ezelőtt, odakint, a Yucatán-félszigeten ismerkedett meg egy magyar sráccal, aki 13 éve ment ki dolgozni Mexikóba, és akihez végül hozzáment feleségül, van egy hétéves kisfiuk.

Németh László és a kádári kor íróinak kollaboráns magatartása aligha foglalkoztatja a Cancúnból ideszármazott hölgyet és bőbeszédű férjét, aki három méterrel arrébb csapolja a sört. Hamar megvan a közös nevező, a latin-amerikai feleség (az övé még kitart, az enyém már 35 éve lelépett…), Laci (nevezzük így a könnyebbség kedvéért) perfekt spanyol, a kisfiával is Cervantes nyelvén diskurál. Az asszonyt csak szimplán „mi amornak” szólítja, szemmel láthatóan felszálló ágban még a kapcsolat, maradjon is így örökre. 

A két helyiségben – mert van egy másik is tíz méterrel arrébb – összesen öt segéd tüsténkedik, van közöttük szőke, barna, fehér, csokibarna, ilyen is meg olyan is. Magyarul nem nagyon beszélnek, ketten marokkóiak, egy palesztin, további kettő délkelet-ázsiai. Helycserés támadás, az örvényesi pincérek kint dolgoznak az Alpokban…

Rendelünk gyorsan két adag csirkés tacost, egy pohár bajor sört és egy félliteres zéró kólát, az egészért fizetünk 7100 forintot. Hogy ez sok vagy kevés? A Balatonon 2024 nyarán biztos, hogy baráti ár. Főleg, hogy a valódi mexikói kukoricalisztből kézzel gyúrt lepény elsőrangú, pont jóllakunk a tacosszal, lányommal tudjuk értékelni a minőségét.

Aztán még bevágunk két nutellás és egy lekváros palacsintát, pont megfelelő vastagságúak, a Nutella Nutella, a lekvár nem szintetikus utánzat, hanem jó magyar kajszibarackból főzött. Az egészért, mármint a három töltött palacsintáért 1700 forintot fizetünk, én még megiszom egy kávét pici tejjel 600 forintért. 

A lángos ezúttal elmaradt, nem akarok hazudni, a sima 1300 forintba kerül, a tejfölös 1700, a sajtos-tejfölös 2000. Egy adag bajor kolbász 2400 forint, hozzá a rósejbni 850.

Summa summarum, megebédeltünk, ittunk valamint, ettünk desszertet, sőt még egy feketét is elfogyasztottunk, a végösszeg 9500 forint. Manapság, a Balatonon, két főnek. És déltől fél ötig kellemes négy és fél órát töltöttünk a platánfák árnyékában, mert a nap olyan erővel tűzött, hogy tíz percnél tovább nem bírtam ki. (Lányom a hatos faktorú napkrém védelmében tovább húzta.) 

Persze az is igaz, hogy az embernek el kell autóznia Örvényesig, hogy ebben a ritka szerencsében legyen része. Az északi parton olyan ritka a szabadstrand, mint a fehér holló, és ami van, az is olyan, amilyen. Az örvényesi talán az egyetlen kivétel, délen pedig a fonyódligeti. Itt, az örvényesin még zuhanyzó és öltöző is van, alig egy kilométert kell leautózni a 71-es útról, mindenkinek tudom ajánlani.

A 28 fokos kristálytiszta vízről pedig maga a Balaton gondoskodik, ingyen és bérmentve.

(Borítókép: Gáll András / Index)