Az egész országot megrendítette, hogy súlyosan bántalmazta a gondjaira bízott kisgyermeket egy kalandparkban egy őt kísérő férfi. Azóta a karateedző bocsánatot kért, és állítása szerint vállalja a következményeket. Egy ügyvéd szerint tettéért akár öt év szabadságvesztés is járhat. A férfi jelenleg külföldön nyaral, de az ATV telefonon utolérte a bántalmazót.
Családi nyaralását tölti az a karateedző, aki megregulázásként felrúgott egy rá bízott gyereket a szolnoki kalandparkban. Az esetet nagy felháborodás övezte, még Orbán Viktor miniszterelnök is szót ejtett róla péntek reggeli rádióinterjújában. Ahogy azt az Index megírta, a Szolnoki Rendőrkapitányság garázdaság vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást, ám az edzőt egyelőre nem tudják kihallgatni külföldön való tartózkodása miatt.
Az ATV Híradója elérte az edzőt, aki azt állítja, hogy áll a felelősségre vonás elé, és mindenkitől bocsánatot szeretne kérni, mert „egy olyan súlyos cselekedetet hajtott végre, mely szégyent hozott a sporttársadalomra, éppen ezért eltávolodik ettől a világtól örökre”. Hozzátette: azon dolgozik, hogy valamilyen szinten jóvá tudja tenni a történteket.
Szerencsére az édesanya nyitott arra, hogy a fiútól is bocsánatot kérjek, és hamarosan találkozni fogok velük
– hangsúlyozta. A férfi elmondta, hogy nagyon félti a saját gyermekét és az egész a családját, akiket szeretne megvédeni azoktól az állítása szerint méltatlan támadásoktól és üzenetektől, amelyeket kapnak.
Egy férfi azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy 30 éve ismeri A. Tibort, és az edző korábban őt is bántalmazta egy üzleti vita alkalmával, de azóta sem kért tőle bocsánatot. „Álláspontom szerint ez egy súlyos testi sértés kísérlete és annak is egy minősített esete, mivel nagy valószínűséggel megállapítja majd a bíróság – illetve a nyomozóhatóság – azt, hogy a személy, akinek a sérelmére, illetve a kiskorú, akinek a sérelmére elkövették, védekezésre képtelen volt, és ez minősített eset ebben a pillanatban, amely 3 éves börtönbüntetéssel büntetendő” – nyilatkozott a televíziónak a várható büntetés mértékéről Horváth Lóránt, az ügyvédkör elnöke, hozzátéve, hogy
mivel a kisfiú a karateedző felügyeletére volt bízva, kiskorú veszélyeztetésének tette is felmerülhet, amiért öt év szabadságvesztés is járhat.
A karateedzőtől szerették volna megtudni, miért nem tudta kontrollálni indulatait a kisgyerekkel szemben, mikor hallgatja ki a rendőrség, és mit szól azokhoz a személyekhez, akik a médiában most sorra arról nyilatkoznak, hogyan bántalmazta őket régebben. Agócs Tibor azt mondta, ezekre a kérdésekre csak élő adásban, egy vágatlan interjúban hajlandó válaszolni.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.