Index Vakbarát Hírportál

Három napig újra jön a meleg

2024. július 21., vasárnap 06:05

A szombati lehűlés nyugaton is csak átmeneti, 3 napra még mindenhová visszatérnek a 30 fok fölötti maximumok. Szerdán aztán erős hidegfront jön.

Az ország csapadékosabb, nyugati-délnyugati felén jelentősen felfrissült a levegő, de máshol sincs már a hét elejéhez fogható perzselő forróság.

Ez a lehűlés még csak átmeneti: vasárnapra távozik a csapadékot hozó légörvény, országszerte visszatérnek a 30 fok körüli, kevéssel afölötti maximumok és a napsütés.

Csupán keleten, északkeleten és a középső tájakon fordulhatnak elő rövid záporok, zivatarok a hét utolsó napján − olvasható az időképen.

Hétfőn, kedden 30–35 fokos kánikulában lesz részünk. A hét első napján inkább csak nyugaton, kedden főként az Északi-középhegységben és az ország középső harmadán hűsíthetik záporok, zivatarok a levegőt. Illetve kedden már az északias szél is többfelé feltámadhat, ez is üdítőleg hathat majd ránk.

Hidegfront jön szerdán, 30 fok alá esik vissza a hőmérséklet.

Szerdán már egy erősebb hidegfront érkezik, ami többfelé hozhat esőt, záporokat, zivatarokat. Egyre többfelé feltámad az északnyugati szél, erős, a Dunántúlon és zivatarok környezetében viharos lökések kísérhetik. A hőmérséklet több fokkal visszaesik, a legmelegebb órákban 25–30 fokot mérhetünk.

Csütörtökön és pénteken már nem tér vissza a kánikula. A hajnalok frissek lesznek, többfelé 15 fok köré csökkenhet a hőmérséklet, és napközben sem lesz melegebb 22–28 foknál. Szeles, változékony időre van kilátás, a napsütés mellett elszórtan, nagyobb számban csütörtökön lehetnek záporok, helyenként zivatarok.

Rovatok