Index Vakbarát Hírportál

DK: Orbán Viktor menessze Pócs Jánost, aki a gyermekbántalmazó karateedzőt mentegette

2024. július 21., vasárnap 16:09

Ha Orbán Viktor nem mondatja le Pócs Jánost, arra annak bizonyítékaként fogunk tekinteni, hogy egyetért parlamenti képviselőjével és a gyermekbántalmazó karateedző mentegetésével – így szólította fel a Demokratikus Koalíció a miniszterelnököt arra, hogy Pócs Jánost mondassa le. Szerintük a fideszes képviselőnek semmi keresnivalója nincs sem az Országgyűlésben, sem a magyar közéletben.

Egy kisfiú nem akart felmászni a szolnoki kalandpark mászóterére, ezért az őt kísérő férfi – a gyerekekkel érkező egyik felügyelő – felrúgta a gyermeket. Az edző A. Tibort korábban Novák Katalin kitüntette. A férfi bocsánatot kért a kisfiútól és a szülőktől.

Az edző azt mondta, mindenben együttműködik az igazságszolgáltatással, de az is kiderült, hogy nem ez az első eset, hogy agresszívan viselkedett, volt barátnője beszámolója alapján őt is bántalmazta. A Szolnoki Rendőrkapitányság garázdaság vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Orbán Viktor is megszólalt az ügyről

Arról is beszámoltunk, hogy a családi nyaralását töltő karateedző sajnálja, hogy elvesztette Orbán Viktor bizalmát – az eset akkora felháborodást váltott ki, hogy még a magyar kormányfő is szót ejtett róla péntek reggeli rádióinterjújában.

Bár A. Tibor vállalja a felelősséget a kalandparkban történtek miatt, azt tagadta, hogy megrögzött bántalmazó. Szerinte volt tanítványa és barátnője nem mond igazat, ezért nyilvánosság előtt történő rágalmazásért feljelentést tesz az ügyvédjével.

Pócs János hozzászólt, majd magyarázkodnia kellett 

Pócs János nyilatkozott a szolnoki gyermekfelrúgó karateedzőről. A Fidesz jászberényi országgyűlési képviselője védhetetlennek tartja, amit a férfi a kalandparkban tett, bár úgy tudja, hogy a történteken kívül „soha semmilyen probléma nem volt” vele. Pócs János így fogalmazott a karateedzőről:

volt egy gyenge pillanata, mint bármelyikünknek.

Később ezt a nyilatkozatát igyekezett korrigálni: „Természetesen soha senkinek nem lehet olyan gyenge pillanata, amikor egy rá bízott gyermeket bánt!” – írta, egy másik posztjában pedig így fogalmazott: „a volt egy gyenge pillanata, mint bármelyikünknek, az nem azt jelenti, hogy bármiféle észszerű indok, ok vagy magyarázat lenne arra a bestiális gonosztettre, amit láttunk!”

DK: Orbán Viktor menessze Pócs Jánost

A Demokratikus Koalíció vasárnap egy közleményben szólította fel Orbán Viktor, hogy menessze a gyermekbántalmazó karateedzőt mentegető Pócs Jánost. Pócs szavai szerint tehát a brutális gyermekbántalmazás csak egy „gyenge pillanat”, ami bárkivel megeshet, mint egy tüsszentés vagy egy rosszkor elejtett káromkodás – összegezték, majd kiemelték:

Nem sok minden változott a Fideszben azóta, hogy K. Endre pedofil bűncselekmények eltussolójaként kaphatott elnöki kegyelmet.

A Demokratikus Koalíció szerint Pócs János gyermekbántalmazókat menteget, és azt állítja, egy gyenge pillanatban minden magyar ember ugyanilyen gyermekbántalmazó. „Semmi keresnivalója nincs sem az Országgyűlésben, sem a magyar közéletben!”

Ha Orbán Viktor nem mondatja le Pócs Jánost, arra annak bizonyítékaként fogunk tekinteni, hogy egyetért parlamenti képviselőjével és a gyermekbántalmazó karateedző mentegetésével – zárták közleményüket.

Rovatok