Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mikor temetik el Donáth Lászlót

2024. július 22., hétfő 10:20

Július végén, a Farkasréti temetőben lesz Donáth László temetése. A volt országgyűlési képviselőt és evangélikus lelkészt a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti.

Az MSZP-s országgyűlési képviselő július 11-én, életének 69. évében halt meg. Életútjáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

A temetés időpontjáról most a Főpolgármesteri Hivatal számolt be egy közleményben. Mint írták:

Donáth Lászlót július 30-án 13.30-kor búcsúztatják el a Farkasréti temetőben.

A gyászoló család azt kéri, hogy az emlékezők gyászukat ne virággal, koszorúval fejezzék ki, hanem támogassák a Donáth László személyében egy barátját elvesztő Iványi Gábor közösségét. Az adományokat koszorúmegváltás megjelöléssel a Penúél Alapítvány számlaszámán fogadják, hogy azokhoz jusson el, akiknek szánják.

Mint a közleményben írták, Donáth László az erkölcsi mércét jelentő közéleti tevékenységéért, a megkülönböztetés, a kirekesztés és a szegénység elleni munkásságáért kapta meg a fővárostól a díszpolgári címet 2010-ben. Emiatt a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti őt.

Rovatok