Index Vakbarát Hírportál

Kiadták a veszélyjelzést: viharokkal tér vissza a nyári hőség

2024. július 22., hétfő 06:04

Hétfőn sok napsütés várható, de a gomolyfelhőkből elszórtan zápor és zivatar is kialakulhat. A HungaroMet Zrt. a magas középhőmérséklet és felhőszakadás veszélye miatt több vármegyére is kiadta a figyelmeztetést. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 34 fok között alakul.

Hétfőn gomolyfelhős, napos idő lesz, de elszórtan fordulhat elő zápor és zivatar is. Az északnyugati szél a Dunántúlon egyre nagyobb területen megélénkül, néhol megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. Hajnalban 16 és 21 fok közötti idő várható, míg délután 30 és 34 fok között alakul a hőmérséklet. 

A HungaroMet veszélyjelzése szerint zivatarok kialakulása miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőn. A magas középhőmérséklet miatt másodfokú, narancssárga riasztás van érvényben Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna vármegyékben.

Néhány fokkal alacsonyabb lehet a hőmérséklet Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Veszprém vármegyében, ahol a hőség miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben. 

Intenzív felhőszakadás miatt tíz vármegyére adtak ki elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést, köztük:

Az érintett területeken az intenzív záporokból és zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat. Hétfőn nem érkezik front, a nagy meleg miatt többek között migrén, vérnyomás-ingadozás, rosszullét, fáradékonyság is előfordulhat. 

Sokaknál fordulhat elő alvászavar és álmatlanság. Nagyon erős lesz az UV-sugárzás. A legmelegebb órákban (10 és 16 óra között) ne tartózkodjunk huzamosabb ideig a szabadban, mert könnyen hőgutát, napszúrást kaphatunk – derül ki az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzéséből. 

A héten egy hidegfront hoz felfrissülést, mérséklődik a hőség

A héten kissé mérséklődik a hőség, kedden-szerdán felhősebb, a hét végére naposabb idő várható – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, emellett fátyolfelhők is lesznek. Elszórtan alakul ki zápor, zivatar. Az északi szelet sokfelé élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik. A hőmérséklet kedd hajnalban 14–23, délután 28–34 fok között alakul.

Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, fátyolfelhőkre is számítani kell. Több helyen várható zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik. A hajnali 14–22 fokról szerda délutánra 2431 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan  nagyobb eséllyel az ország északkeleti felén  fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon és a DunaTisza közén gyakran megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1220, a csúcshőmérséklet 2229 Celsius fok között alakul.

Pénteken napos időre van kilátás, általában kevés gomolyfelhővel. Néhol, főként északkeleten alakulhat ki zápor, zivatar. Az északias szél a Dunántúlon helyenként megerősödik. Péntek hajnalban 1119, délután 2530 fok között valószínű.

Hétvégére visszatér a napsütés

Szombaton nagyrészt derült, napos időre számíthatunk, csapadék nem valószínű. A változó irányú szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet szombat hajnalban 1119, délután 2632 Celsius-fok között várható.

Vasárnap túlnyomóan derült, napos idő várható csapadék nélkül. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A vasárnapi hőmérséklet hajnalban 1422, délután 2834 Celsius-fok között valószínű.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok