Index Vakbarát Hírportál

Josep Borrell külön megbeszélést hív össze Szijjártó Péter kijelentése miatt

2024. július 22., hétfő 12:55

Josep Borrell, az Európai Unió (EU) külügyi és biztonságpolitikai főképviselője elfogadhatatlannak tartja azt a magyar vádat, mely szerint az EU háborúpárti lenne. A politikus Szijjártó Péter külügyminiszter kijelentése miatt külön megbeszélést fog kezdeményezni az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén.

Teljes mértékben elfogadhatatlan Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon vádja, hogy az Európai Unió a háborút pártolja – jelentette ki Josep Borrell Brüsszelben hétfőn.

Az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő a tagországok külügyminisztereinek tanácsülését megelőzően közölte, Orbán Viktor miniszterelnök közelmúltban tett moszkvai és pekingi útjával összefüggésben külön megbeszélést fog kezdeményezni hétfőn annak nyomán, hogy – mint mondta – a magyar külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén azzal vádolta az Európai Uniót, hogy a háborút pártolja.

Ez teljes mértékben elfogadhatatlan. Az Európai Unió nem a háborút pártolja. Az Európai Unió nem a háború oldalán áll

– tette hozzá, majd kiemelte, hogy az Európai Unió Ukrajnát támogatja egy agresszióval szembeni háborújában. Az Európai Unió be akarja fejezni a háborút az ENSZ Chartája szerint – húzta alá a főképviselő.

Az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége által augusztus végére tervezett informális külügyi tanácsülés összehívására vonatkozó kérdésre válaszolva Borrell közölte: a miniszterek beszélni fognak a magyar kormány „elfogadhatatlan álláspontjáról” a magyar kormányfő moszkvai és kijevi útjának vonatkozásában. 

„Megbeszéljük a történteket és a magyar kormány álláspontját” – fogalmazott Borrell, majd úgy folytatta: „megpróbálunk különbséget tenni a magyar kormány és az ország között, amely az uniós tanács soros elnökségét adja”. Emlékeztetett, a Külügyek Tanácsának összehívása a főképviselő feladata. Tehát – mint kiemelte – az augusztus végén, Budapesten tervezett informális külügyi tanácsülés összehívásáról a tagállami miniszterekkel folytatott megbeszélését követően fog dönteni.

A tagállamoknak segítenie kell Ukrajnát

Borrell beszélt arról is, hogy a tagállamoknak át kell tekinteniük, miként lehet a befektetéseket és a finanszírozást minél hasznosabban felhasználni Ukrajna megsegítésére. Kiemelte: a tagországoknak segíteniük kell Kijevet, hogy mihamarabb helyre tudja állítani a megrongált villamosenergia-infrastruktúráját, valamint további légvédelmi rendszerek átadásával támogatniuk szükséges Ukrajna védekezését. Most ez a kettő a legfontosabb.

Kitért az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága (ICJ) pénteken kihirdetett véleményére is, mely szerint Izrael telepespolitikája és a természeti erőforrások felhasználása a megszállt palesztin területeken sérti a nemzetközi jogot, továbbá Izraelnek jóvátételt kell fizetnie a palesztinoknak a megszállás által okozott károkért.

Kijelentette: ezek a következtetések nagyrészt összhangban vannak az Európai Unió álláspontjával, amely – szavai szerint – teljes mértékben egyezik a megszállt palesztin területek jogállásáról szóló ENSZ-határozatokkal.

A nemzetközi jog folyamatos és egyre gyakoribb megsértésének idején erkölcsi kötelességünk, hogy következetesen megerősítsük megingathatatlan elkötelezettségünket a Nemzetközi Bíróság valamennyi döntése mellett, függetlenül a szóban forgó esettől

– fogalmazott. A Nemzetközi Bíróság véleményét alaposan elemezni kell, többek között az uniós politikára gyakorolt hatásai szempontjából is – emelte ki az uniós diplomácia vezetője.

Szijjártó politikai összetűzésre készül 

Mint arról korábban beszámoltunk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter politikai összetűzésre készül az EU-tagországok külügyminisztereinek hétfői találkozóján. 

A tárcavezető Facebook-posztjában azt írta, a brüsszeli külügyes bürokrácia és egyes EU-tagországok vezetői hetek óta „a békemissziónkon köszörülik a nyelvüket”. Pedig azóta a svájci külügyminiszter találkozott az orosz külügyminiszterrel, az amerikai és az orosz védelmi miniszter telefonon tárgyalt egymással, Zelenszkij ukrán elnök pedig Trump elnökkel beszélt – tette hozzá.

„Ehhez képest a brüsszeliektől és európai barátainktól csak egy gyerekes ülésezési bojkottra futja, meg a szájkaratéra” – jegyezte meg Szijjártó Péter.

Rovatok