Szigorítja a kormány a menekültek lakhatásának támogatásáról szóló rendeletét. Az augusztus 21-től érvényes rendeletmódosítás szerint csak az „Ukrajna katonai műveletekkel közvetlenül érintett közigazgatási egységeinek” területéről érkezők lesznek jogosultak lakhatási támogatásra. A rendelettel egy másik változás is életbe lép, mely szerint hamarosan csak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jogosult közösségi szállásokon elhelyezni az erre jogosultakat.
Siewert András, a Migration Aid vezetője által közölt felmérés szerint 2100 ukrán menekült közül 1650-en veszítik el lakhatási támogatási jogosultságukat egy augusztustól életbe lépő új kormányrendelet miatt.
Ezt megerősítve Szekeres Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság jogi főnunkatársa a Népszavának azt mondta, a közelgő szigorítás a jelenleg támogatott lakhatásban részesülő ukrán menekültek körülbelül háromnegyedét érinti a tapasztalataik szerint.
A lap kiemelte: eddig minden Ukrajnából menekült kettős állampolgár vagy menedékes státuszra jogosult kaphatott állami lakhatási támogatást. Ilyen esetben az érintett megyei védelmi bizottság szerződést kötött a szállásadóval, és naponta 5 ezer forintot adtak minden menekült után.
A támogatás egy hónapig vagy a menekültügyi eljárás végéig járt. A határidő után már csak a várandós nők, a 65 év felettiek, a kiskorúak és az ő szüleik kaptak segítséget.
A Magyar Közlönyben június 28-án megjelent kormányrendeletben viszont már arról van szó, hogy csak az „Ukrajna katonai műveletekkel közvetlenül érintett közigazgatási egységeinek” területéről érkezők lesznek jogosultak lakhatási támogatásra.
Tehát az állam csak akkor biztosít majd egy hónapig vagy a menekültügyi eljárás végéig szálláshelyet, ha közvetlenül olyan helyről menekülnek, ahol harcok folynak.
Azt, hogy pontosan milyen területeket sorolnak a katonai műveletekkel közvetlenül érintettek közé, Pál Norbert, az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos fogja összeállítani, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi- és Szijjártó Péter külügyminiszter segítségével.
A már itt élő ukrán menekültek július 10-ig, hatnapos határidővel nyújthattak be méltányossági kérelmet, hogy augusztusban is jogosultak legyenek a támogatásra. Ám aki ezt határidőn belül nem tette meg, annak a jövőben már erre nincs lehetősége – emelte ki a lap.
A rendelettel egy másik változás is életbe lép, mely szerint augusztus 21-től kizárólag a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyezi el közösségi szállásokon az erre jogosultakat. Annyi kitétellel, hogy a segélyszervezet szerződhet más szervezetekkel.
Siewert András úgy véli, a szolgálatnak nagy szüksége lesz a segítségre, „mivel a támogatásra jogosultak között elsősorban ukrán anyanyelvűek maradnak. A Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője pedig azt közölte a lappal, hogy a szervezet már elkezdte a felkészülést a feladatra.