Index Vakbarát Hírportál

Mérgező vörös por borítja Neszmély környékét

2024. július 24., szerda 06:35 | aznap frissítve

Arzént, nikkelt, krómot és egyéb mérgező anyagokat tartalmaz a vörösiszap-tározó Neszmély környékén. A porfelhőt három kilométeres körzetben látták a Komárom-Esztergom vármegyei lakosok.

Sűrű vöröses porfelhőt fúj a szél a Komárom-Esztergom vármegyei Neszmély közelében – közölte az RTL Híradója. 

A por a településtől nagyjából három kilométerre található, kiszáradt vörösiszap-tározóból származik. A tározó befedését már tíz éve elrendelték a hatóságok, de az akkori tulajdonos ezt nem tette meg. 

A területet 2020-ban egy osztrák cég vette meg, akik egy zöldenergia-projektet szeretnének oda, ám az elmúlt három és fél évben ezt nem tudták elkezdeni még, hiszen a környéket Natura 2000 területté nyilvánították, ennek köszönhetően pedig a munkagépek nem tudják megközelíteni a korábbi vörösiszap-tározót. 

Egyelőre nem kaptuk meg a rekultiváláshoz szükséges engedélyeket a hatóságoktól

– mondja Dominik Holzner, a Green Industry Kft. ügyvezetője, akik arra várnak, hogy a területet kivegyék a természetvédelmi besorolás alól.

A Greenpeace szerint arzént, nikkelt, krómot és egyéb mérgező anyagokat tartalmaz a tározó egyes környéke. Ezek a porból beszivárogtak a környék talajvizébe is.

Rovatok