Index Vakbarát Hírportál

Meglepő állítást tett a Fidesz egyik vezető külpolitikusa Orbán Viktorék pártcsaládjáról

2024. július 24., szerda 13:37

„Háború és béke – Kül- és biztonságpolitikai korszakváltás határán” – ezzel a címmel beszélgetett Tusnádfürdőn Németh Zsolt (elnök, Külügyi Bizottság, Országgyűlés), Csoma Botond (frakcióvezető, képviselőházi frakció, Romániai Magyar Demokrata Szövetség), Mesterházy Attila (elnök, Szocialisták és Demokraták), Szilágyi Zsolt (kuratóriumi tag, Pro Universitate Partium Alapítvány), valamint Mihai Răzvan Ungureanu (egyetemi tanár, Történelmi Tanszék, Bukaresti Egyetem, Duna Régió és Közép-Európa Intézet, Diplomáciai Akadémia, Bécs, volt miniszterelnök). Németh Zsolt és Mesterházy Attila nem értett egyet mindenben, a diskurzust Boris Kálnoky (vezető, Média Iskola, Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, Budapest) moderálta.

Németh Zsolt azzal kezdte, hogy ma politikusokra lőnek rá, miközben az Európai Parlamentben figyelmen kívül hagyják a korábbi eljárási szabályokat. A Külügyi Bizottság elnöke ebben az időszakban felettébb indokoltnak tartja a kritikai gondolkodást, valamint a kooperáció értékének hangsúlyozását a konfrontációval szemben.

A kormánypárti politikus úgy látja, a kiút megtalálásában segíthet a politikai családok közötti párbeszéd. Németh Zsolt kijelentette, a Patrióták pártcsaládjának alapítói között – amelynek a Fidesz is tagja, és a harmadik legerősebb frakció az Európai Parlamentben – közös nevező az atlantizmus és a biztonságtudatosság.

Németh Zsolt hangsúlyozta, a béketörekvéseknek ki kell törniük az oroszbérencség vádjából és kordonjából.

Amikor békéről beszélünk, nem kapitulációra akarjuk rávenni Ukrajnát

– tette világossá a politikus, úgy vélekedve, hogy az ukránoknak nem dolgozik az idő, számukra az európai, demokratikus és szuverén jövő akkor lesz lehetséges, ha a lehető legrövidebb időn belül sikerül elérni a tűzszünetet.

A globális erőviszonyokkal kapcsolatban arra mutatott rá Németh Zsolt, hogy a globális multipolaritás még odébb van, alapvetően kínai–amerikai bipolaritás látható. „Nyilvánvaló, hogy nem érdekünk a blokkosodás, ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a blokkosodás csak az egyik folyamat, a másik, hogy egyre intenzívebb a kínai–amerikai egymásrautaltság és együttműködés” – húzta alá a Külügyi Bizottság elnöke, jelezve, meg kell találni a pillanatot, amikor akár az amerikai, akár a kínai viszonylatból a legtöbbet tudják kihozni.

Szilágyi Zsolt többek között arról beszélt, „nekünk, közép-európaiaknak az az érdekünk, hogy felmutassuk, mi ismerjük ezt a térséget, ismerjük az oroszokat, az ukránokat, és Közép-Kelet-Európának lehet ebben az egész csomagban közösen felmutatható érdeke és értéke”.

„A miniszterelnök külpolitikája téves a taktikai, a stratégiai és a történelmi idősíkon is”

Mesterházy Attila elárulta, mielőtt Tusnádfürdőre jött, beszélt Schiffer Andrással, aki azt mondta neki, ebben a felállásban nem lesz vita, mert mindketten atlantisták Németh Zsolttal. „Mégis tennék egy kísérletet arra, hogy felbosszantsam a közönséget, és vitát generáljak” – vágott bele Mesterházy Attila.

A Szocialisták és Demokraták elnöke arra emlékeztetett, Orbán Viktor korábban Tusnádfürdőn arról beszélt, hogy taktikai, stratégiai és történelmi idősík van a politikában.

A miniszterelnök külpolitikája téves a taktikai, a stratégiai és a történelmi idősíkon is

– jelentette ki Mesterházy Attila, aki azzal egyetért, hogy blokkosodás zajlik, és ez Magyarországnak nem érdeke, ilyen helyzetben pedig inkább az lenne a feladat, hogy azt az oldalt támogassuk, ahol állunk.

„Orbán Viktor nem hasznos idióta, a hasznos idióta nem tudja, miért csinálja, amit csinál. A magyar miniszterelnök tudatosan csinálja, amit csinál, racionális gondolkodásból, de szerintem téves a helyzetértékelés és téves a jövőkép” – vélekedett Mesterházy Attila, aki szerint az a világrend, amit Kína vagy az a szövetségesi rendszer el tud hozni, „az nem egy vágyott világrend”, Magyarország történelmét nézve pedig inkább a múltba mutat.

„A magyar külpolitika képessége és hatékonysága, hogy a nemzeti érdeket képviselje, jelentős mértékben csökkent az elmúlt 14 évben, én ezt tragédiának gondolom” – mondta Mesterházy Attila, megemlítve többek között azt, hogy a Fidesz 2010-ben még a néppárti frakció tagja volt, Orbán Viktor a Néppárt alelnöki pozícióját töltötte be, most pedig egy „szélsőjobboldali frakcióban” ülnek, amely formailag ugyan a harmadik legnagyobb az EP-ben, de a befolyása elmarad ettől.

Az MSZP volt elnöke felidézte azt is, hogy amikor még a szocialista pártot vezette, találkozni szeretett volna az Egyesült Államok nagykövetével, de több hónapon keresztül nem volt rá lehetősége, mert az amerikaiak olyan nagy várakozásokkal tekintettek a Fidesz-kormány elé, hogy maximálisan Orbán Viktorék kapcsolatát kereste a nagykövet, „nem az volt az igazság, hogy negatív volt az indulás a Fidesz számára az amerikai kapcsolat szempontjából”.

A 33. Tusványos megnyitójáról – amelyen Németh Zsolt a Donald Trump elleni támadásra emlékeztetve letakart füllel kezdett beszélni – itt számoltunk be.

Rovatok