Index Vakbarát Hírportál

Az egyik tusnádfürdői sztárvendég lemondta a vitát, de így is előkerültek a guruló dollárok és rubelek

2024. július 26., péntek 13:11

A 33. Tusványos programjának része volt a Mandiner Reakció műsora is, amely az eredeti felállásban Schiffer András és Bayer Zsolt vitája lett volna, de a publicista betegség miatt lemondta a programot, a helyét Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője vette át. A szuverenitásról szóló beszélgetésen kiderült, Lánczi Tamás úgy látja, nincs abszolút szuverenitás, a szuverenitás védelmét egy állandó harcnak tartja.

Lánczi Tamás a szuverenitás fogalmáról kifejtette, ez röviden a magyar állam cselekvőképességét jelenti, és annak megőrzését, védelmét. Schiffer András szerint amikor egy ország szuverenitásának mibenlétét keresik, vissza kell nyúlni a népszuverenitáshoz, tehát az egyén és a közösségek önrendelkezéséhez. Ahhoz pedig, hogy egy ország valóban képes legyen artikulálni a saját érdekeit a globális színpadon, szükség van arra, hogy polgárainak és közösségeinek is legyen szuverenitása.

Schiffer András tudja, mások azzal szoktak érvelni, hogy a globalizációban illúzió szuverenitásról beszélni, ő viszont úgy látja, a globalizációban gyávaság feladni azt, hogy a globális függőségek rendszerén belül megpróbáljuk kiharcolni a saját mozgásterünket.

Nincs abszolút szuverenitás, ez egy ideál, amelyhez meg kell próbálni közelíteni, törekedni kell rá. A szuverenitás védelmében folytatott küzdelemben nincs végső győzelem, ez egy állandó harc

– hangsúlyozta Lánczi Tamás.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke azzal kapcsolatban, hogy kitől kell védeni a szuverenitást, kifejtette: átalakult a nemzetközi szereplők köre, régen amikor egy állam a szuverenitásának sérelméről beszélt, egy másik államot jelölt meg, amely megpróbálja őt korlátozni, de az államok mellé új szereplők jöttek be, akik magukat nem politikai szereplőkként azonosítják.

Az Európai Unió vajon hasznára vagy kárára van az európai államok szuverenitásának? – tette fel a kérdést Lánczi Tamás, úgy vélekedve, a 2000-es években gellert kapott az a folyamat, hogy az EU az államok szuverenitását erősítse, „az Európai Unió ma komoly kihívást jelent az európai nemzetállamok szuverenitásának”.

Schiffer András rámutatott, amennyiben a komoly súlyát nézik a szuverenitást veszélyeztető kérdéseknek, akkor az államok szintjén a nagy játékosok azok, akik veszélyt jelenthetnek. Ilyen értelemben nem tud különbséget tenni az Egyesült Államok, Oroszország vagy a Kína jelentette fenyegetés között. Az EU-val szemben viszont nem kell megvédeni a szuverenitásunkat, az EU-ra úgy kell nézni, ahogy a szerződésből kiviláglik, „ez a miénk is, nem egy felettünk álló szervezet”.

A vita köztünk abban áll, hogy ma már az igazi veszélyt nemcsak a magyar szuverenitásra, hanem az EU cselekvőképességére is, minden ország szuverenitására az óriásvállalatok és a magántőkealapok jelentik. Ezek néha államgépezeteket mozgatnak

– húzta alá az ügyvéd.

Guruló dollárok, de mi a helyzet a rubellel?

Schiffer András úgy gondolja, politikaioldal-függő, hogy ki miről beszél: „Az egyik oldal beszél a guruló dollárokról, de szemérmesen hallgat arról, hogy a rubel és a jüan is bejelenti érdekeltségét. Ez fordítva is igaz, akik gyártják az elemzéseket az orosz dezinformációról és a kínai befolyásról, úgy csinálnak, mintha amerikai befolyás nem lenne.”

Lánczi Tamás világossá tette, se dollárok, se rubelek, se jüanok ne guruljanak, meg kell akadályozni, hogy Magyarországra külföldi befolyás akár pénz, akár dezinformáció formájában érkezzen.

Helyszíni stábunk Tusnádfürdőről eddig beszámolt:

A 33. Tusványos politikai részét Orbán Viktor miniszterelnök szombati beszéde zárja, az Index addig folyamatosan cikkekkel és videókkal jelentkezik a helyszínről.

(Borítókép: Schiffer András, Lánczi Tamás és Kacsoh Dániel a Mandiner Reakció műsorában 2024. 07. 26-án. Fotó: Szollár Zsófi)

Rovatok