Index Vakbarát Hírportál

Törölték azt a repülőjáratot, amivel Ákos és zenekara ment volna Tusványosra

2024. július 26., péntek 20:43

Többórás késés után törölték azt a Budapest–Marosvásárhely járatot, amivel Ákos és zenekara utazott volna a Bálványosi Nyári Szabadegyetemre. A zenész és bandája ötórás várakozás után, éjszaka indult útnak a helyszínre, ahová végül sikerült időben megérkezniük.

Utolsó pillanatban szervezte át tusványosi útját Ákos és zenekara. A zenész közösségi oldalán számolt be arról, hogy ötórás várakozás után törölték a Budapestről Marosvásárhelyre tartó járatukat. 

Mint írta, „gyors reptéri válságstáb és döntés után” alvás nélkül, hajnalban vágtak neki az útnak, hogy ne maradjon el az esti koncertjük. „ Autóval és busszal sem egyszerű, terelések és többórás várakozás hátráltat, de érkezünk! Az már csak jutalom, ha egy kis esőt és 13 fokot ígérnek a fellépésünk idejére…” – tette hozzá bejegyzéséhez.

Először csak kétórás késést jelzett a légitársaság, majd háromra módosították, végül fél tizenkettőre derült ki, hogy egyáltalán nem indul a gép – magyarázta Ákos a Mandinernek, majd hozzátette, hogy a történtek miatt éjszaka kellett kisbuszokat és autókat szerezniük, hogy elindulhassanak.

Kész csoda lesz, ha az eredetileg kiírt koncertkezdésre megérkezünk. Egyszerűen nonszensz, hogy nem lehet számolni egy szolgáltatással, amire az ember hónapokkal korábban befizetett, ráadásul az utolsó utáni pillanatig érdemi információ nélkül hagyják az utasokat

– mondta felháborodva a zenész, aki később Facebook-bejegyzésben jelezte, hogy sikerült időben odaérniük a helyszínre.

Rovatok