Index Vakbarát Hírportál

Napos idővel vigyorog ránk a szombat, több vármegyében is hőségre figyelmeztetnek

2024. július 27., szombat 06:22

Napos idő várható a hétvégén, szombaton 30 és 35 fok között alakulnak a maximumok, fronthatás nem terheli a szervezetünket. Az ország nyugati és középső részén lesz a legmelegebb.

Szombaton nagyrészt felhőtlen, zavartalanul napos időre van kilátás. Csapadék nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül, az északnyugati határnál néhol megerősödik a déli szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 30–35 fok között várható. A HungaroMet szerint szombaton a Dunántúlon, a Duna-Tisza közén, illetve a főváros tágabb környezetében 25 fok körül alakulhat a napi középhőmérséklet, ezeken a területeken citromsárga figyelmeztetés van érvényben a hőség miatt. 

Jelenleg fronthatás ugyan nem terheli a szervezetünket, de az átlagosnál melegebb idő tartós stresszt gyakorol mindenkire. Ilyenkor ugyanis a keringésünk jelentősen leterhelt, mert a szervezet számára nehezebb a pluszhőt leadni. Fontos odafigyelni az elveszített folyadék és az izzadással távozó só pótlására, lehetőség szerint izotóniás itallal. Emellett a káros ultraibolya sugarak ellen is tegyük meg a szükséges óvintézkedéseket: viseljünk napszemüveget, használjunk megfelelő faktorszámú naptejet.

Vasárnap derült lesz az ég, majd a déli órákban északnyugat felől egy szakadozott felhősáv érkezik, amely délkelet felé vonul. Emellett is sok napsütésre számíthatunk. Az ország északnyugati felén néhol előfordulhat zápor, zivatar. A déli szelet élénk, délutántól az északnyugati, északi szelet egyre többfelé erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 14–22, délután 32–38 fok között alakul.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras.

Rovatok