Vajon mit akar kifejezni a kis bajszos figura, amit Németh Zsolt, a Fidesz külügyi bizottságának elnöke tart a kezében, miközben Orbán Viktor miniszterelnökkel áll fotóriporterünk kamerája elé, miután a kormányfő megtartotta hagyományos tusnádfürdői beszédét?
Érdekes képet készített az Index fotóriportere, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök szerepel Németh Zsolttal, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnökével, aki egy kackiás bajszú, mellényes bábut mutat fel.
Egyébként Orbán Viktor ma tartotta meg hagyományos tusnádfürdői beszédét, amelyben – mint ahogy azt az Index megírta – szót ejtett Magyarország és Románia kapcsolatáról, a magyar békemisszióról, arról, hogy ehhez mit szóltak Brüsszelben, de megemlítette Mike Tysont és a Mátrix című filmet is.
A kormányfő szerint a lengyelek a legszemforgatóbb politikát csinálják egész Európában, miközben az amerikaiak Lengyelországot akarják megtenni Európa amerikai központjává, ezzel együtt pedig Brüsszelben visszatért a három T, és Magyarország a tiltott kategóriába tartozik.
Helyszíni stábunk a 33. Tusványosról eddig beszámolt:
A Pista bá névre hallgató székely kabalafigurát Vrabie Zsolt, vagy ismertebb nevén, Csuri bácsi, egy sepsiszentgyörgyi formatervező alkotta meg. A honlapján található bemutatkozás szerint az első figurát valamikor 2013 környékén készítette, abból a célból, hogy valami olyasmit adhasson a magyarországi barátainak, ami jellegzetesen székelyföldi.
Többet akartam, mint amit egy hűtómágnes tud (bár ilyent is készítek), vagy egy díszes dobozba csomagolt pálinkás üveg (igen, ilyent is): így született meg a nagyfejű Pista bá
– fogalmazott Vrabie Zsolt.
És hogy miért lett nagyfejű Pista bá? Ezt a formatervező azzal magyarázza, hogy a székelyek a nagyfejű szót a makacs értelemben használják, leginkább önmagukra, így Pista bá tulajdonképpen a székely átlagember karikatúrája. Pista bá azonban nincs egyedül, elkészült már az Asszon' névre hallgató társa is, akit sok más figura is követett.