Index Vakbarát Hírportál

Izgalmas programokkal indul augusztus első hétvégéje

2024. július 31., szerda 16:20

A kellemes nyári idő mellett a színes programkínálat miatt is érdemes lesz kimozdulni augusztus első hétvégéjén. Különféle gasztroprogramok, hónapköszöntő piacozás, és zenei fesztivál is lesz Budapesten.

Augusztusköszöntő piacozás, lángosozás és sült kolbász is lesz a hétvégén a Rómain – derült ki a We Love Budapest hétvégi programajánlójából.

Mint írták, szombaton a kőbányai pincerendszer végtelen tárnáinak felfedezését követően a Kamalect csapata most kifordítja e mélyreható tervet, és a felszínre tör. Úti céljuk nem más, mint a Dreher Antal-féle történelmi [S1] sörgyár épületegyüttese, amely augusztus 3-án új értelmet nyer koncertek, performance-ok, kiállítások, színház és elektronika, illetve térspecifikus installációk által.

II. Gitárfesztivál a Füvészkertben

A tavalyi, két telt házas est után megszervezik a II. Gitárfesztivált az ELTE Füvészkertben. A kétnapos fesztiválon augusztus 2-án és 3-án vehetünk részt, és az esemény célja, hogy egyedülálló zenei élményt nyújtson a látogatóknak a gitárzene világán keresztül.

Három francia zenekar érkezik a Rekulti Fesztiválra 

Rekulti 2024: French Fiesta

A közlemény szerint az idei Rekulti Fesztiválra három francia zenekar érkezik Bordeaux-ból, hogy megtáncoltassák a budapesti közönséget a Haller Camping hatalmas platánfái alatt. Megszámlálhatatlan fúvós, dob, gitár, nagybőgő és mindent betöltő orgánumok szólalnak meg a vérpezsdítő vasárnapi fiestán. Zenél majd ezen a napon a Wombo Orchestra, amely több mint 20 éve járja Európát dobokkal, harsonákkal és trombitákkal. De köszönthetjük Sukh Mahalt is, aki egy időn kívüli univerzumot épít, a nyugati és a keleti kultúrák fúzióját, amelyet Olivier Olivero az ének mellett nagybőgőn és harmóniumon, Marc Mouchès szaxofonon és David Muris dobokon szólaltat meg. A brazil Alma Solar pedig a szamba szenvedélyével hozza el az élvezetet és az érzékiséget.

Erjesztett italok – workshop

A legősibb fennmaradt lelet az erjesztéssel kapcsolatban 9000 éves. Egy agyagkorsóban talált, mézborszerű italmaradványról van szó, Ázsiából. A fermentált, vagyis erjesztett italok története szorosan összekapcsolódik a jelenkori emberiség történetével.

Az augusztus 4-i foglalkozáson ennek miértjeiről és hogyanjairól lesz szó a Manyiban, mind elméletben, mind gyakorlatban. Kóstolhatunk többféle ízesítésű kombuchát, mézbort, kvászt, amazakét (fiatal szakét) és ginger bugot, azaz gyömbérsört is. Áttekintjük ezen italok helyét a kultúránkban, a történelmünkben és az emésztőrendszerünkben is. Kézzelfogható eredményként egy nagy üveg saját kombuchával, illetve a kóstolt italok szabadon választott indítókultúráival indulunk haza.

Tarr Béla-retrospektív

Tarr Béla alkotásai a kezdetektől a Cirko-Gejzír mozi karakteréhez tartoznak. Néhány évente műsorra kerül a retrospektív sorozat, ahogy most az évforduló alkalmából is. A digitalizált kópiáknak köszönhetően már nem kell helyet találni a gépházban például a Sátántangó számos tekercsének, mégis tökéletes minőségben láthatjuk a vásznon a filmeket. Újdonság, hogy a Panelkapcsolat is műsoron lesz.

Amennyiben még több programra vágyna a hétvégén, böngéssze a We Love Budapest programkalendárját.

Rovatok