Index Vakbarát Hírportál

Lesújtó szakvélemény érkezett az orvosoktól: maradandóak Horváth Lajos Ottó sérülései

2024. augusztus 2., péntek 08:47

Horváth Lajos Ottó és ügyvédjei igazságügyi orvosi szakvélemény elkészítését kérvényezték, amely egyértelműen megállapította, hogy a színész maradandó sérüléseket szenvedett a 2023 novemberében a Nemzeti Színházban történt súlyos balesetben.

Mint arról korábban beszámoltunk, Udvaros Dorottya a Partizánnak adott videós interjújában beszélt a Nemzeti Színházban 2023 novemberében történt balesetről, Vidnyánszky Attila igazgató művészi és vezetői stílusáról, elképzeléseiről, és arról, hogy a balesetet szenvedett két színész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó semmilyen kártérítést nem kaptak, csak egyéb járadékokat.

A színház igazgatója az Origónak adott interjúban válaszolt a Gulyás Márton által készített interjúban elhangzott vádakra, többek közt azt is elmondta, hogy a balesettel kapcsolatban a sajtóban nem a valóságról, hanem narratívákról van szó, valamint kiemelte, hogy a maradandó fogyatékosság és súlyos egészségromlás még nem állapítható meg.

A két sérült színész balesete és a kártérítés kapcsán lényeges leszögezni, hogy például az orvos egy év után tud nyilatkozni arról, maradandók-e a sérüléseik. Az a célunk, hogy megegyezzünk velük. Az sem igaz, hogy nem ismerjük el az üzemi baleset tényét... Azt nem ismerjük el, hogy kizárólagos felelősség terheli a színházat

– nyilatkozta a rendező.

Most a Blikk megtudta, hogy mindezek után Horváth Lajos Ottó és ügyvédjei igazságügyi orvosi szakvélemény elkészítését kérvényezték, amely megállapította, hogy a színész maradandó sérüléseket szenvedett.

Bár a baleset óta nem telt el még egy teljes év, a szakvélemény szerint most egyértelműen kijelenthető, hogy a sérülések maradandóak lesznek. 

A szakvélemény azt is megállapította hogy Horváth Lajos Ottó jobb keze olyan mértékben sérült, hogy azt már soha többé nem fogja tudni behajlítani, valamint a szorítóereje is nagy százalékban csökkent. A zuhanás következtében eltört a lába, a válla, a térde, és a lábfeje is súlyosan sérült.

Borbély Zoltán, a színész jogi képviselője is megerősítette az értesüléseket. Elmondta, hogy számukra az nem volt kérdés, hogy Horváth Lajos Ottó olyan sérüléseket szenvedett, amelyeknél már az elején látni lehetett, hogy maradandó fogyatékossághoz vezetnek.

Az ő esetében nem kellett megvárni az egy évet, és ezt a szakvélemény is megerősítette, amit dr. Szeles Géza készített. A rendőrség is készít majd egy kiegészítő szakvéleményt, amely bizonyára ugyanezt erősíti majd meg

– mondta az ügyvéd, majd arról is beszélt, hogy jelenleg is zajlanak a tárgyalások az intézménnyel, hiszen továbbra sincs még megállapodás a kártérítéssel kapcsolatban, ugyanakkor a békés megegyezésben hisznek, ami mind a két fél számára a legjobb megoldás lenne, és amíg ennek egy szikrányi esélyét is látják, ezt szorgalmazzák majd.

Előzmények

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, 2023 novemberének elején a magyar színházi élet egyik legsúlyosabb balesetében megsérült a Nemzeti Színház két színésze, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó. Olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy mindkettejüket meg kellett műteni. 

Az esetet követően Vidnyánszky Attila lemondott posztjáról, amit Csák János kulturális és innovációs miniszter nem fogadott el, de még ennél is érdekesebb, ami ezután történt: a kulturális élet szereplői, vezetői egymást túllicitálva igyekeztek őt maradásra bírni és a szolidaritásukról biztosítani. Végül Vidnyánszky Attila visszavonta lemondását.

Februárban Vidnyánszky Attila miatt 86 napig nem tudtak új tagot választani a Nemzet Színészei, májusban pedig egy huszonnégy éves szokást szakított meg azzal, hogy a Nemzeti Színház igazgatójaként nem hívta fel Kulka Jánost, amikor Tordy Géza halála után őt választották a Nemzet Színészének.

Májusban kiderült, hogy 22 év után távozik a Nemzeti Színház társulatából Udvaros Dorottya, Vidnyánszky Attila ugyanis közölte vele, hogy nem kívánja meghosszabbítani a munkaszerződését. A színésznő szerint ennek az az oka, hogy a kormány elvont 380 millió forintot a színháztól, amit nem sikerült pótolni. Udvaros Dorottya távozásán túl nem tér vissza a még 2023-ban súlyos balesetet szenvedett Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia sem. Ezenfelül Barta Ágnes és férje, Mészáros Martin, illetve Szép Domán és Szabó Sebestyén László is felmondott, Farkas Dénes pedig már korábban távozott az intézményből.

Rovatok