Index Vakbarát Hírportál

Évek óta nem voltak ilyen állatok a Fővárosi Állatkertben

2024. augusztus 9., péntek 13:42 | aznap frissítve

Újra láthatóak lesznek barna medvék a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Csángót és Hargitát, a két barna medvét pénteken, a Fővárosi Állat- és Növénykert 158. születésnapján mutatják be a nagyközönségnek – írja az MTI.

Az állatkert pénteki közleménye szerint a látogatók utoljára 2020 nyarán láthattak barna medvéket a fővárosi intézményben.

A veresegyházi medveotthonból a héten érkezett két fiatal barna medve a jegesmedve korábbi lakóhelyén kapott helyet.

Az állatkerti Kisszikla északi oldalán elhelyezkedő kifutó eredetileg 1912-ben létesült, majd 2006-ban jelentősen kibővítették, és egy nagy, a közönség felől üvegfalú medencét is építettek hozzá. Az elmúlt hetekben a barna medvék fogadására készülve többek között megnövelték az ásási lehetőséget kínáló talajfelületet, illetve különféle mászófákat, az állatoknak elfoglaltságot nyújtó berendezési tárgyakat is beépítettek a kifutóba.

A születésnap alkalmából az új medvék bemutatásán kívül többek között tematikus vezetett sétákkal, gyerek- és családi programokkal, kreatív kézműveskedéssel és a kert egész területén izgalmas keresőjátékkal várják a közönséget az állatkertben pénteken.

Rovatok