Elgázolta, majd baltával fenyegette a kocsija alá szorult férfit egy autós Vácon szombat délután. Az RTL Híradó úgy tudja: a támadó azután ütötte el áldozatát, hogy az megpróbálta megerőszakolni a sofőr 15 éves nevelt lányát. A súlyosan megsérült férfit végül csak a tűzoltók tudták kiszabadítani az autó alól. Kórházba vitték. Szexuális erőszak kísérlete miatt eljárás indult ellene. Támadója emberölés kísérletéért felelhet.
Még ma is látszottak a rendőrségi helyszínelés nyomai a Vác alsóvárosi állomás mellett. A helyiek úgy tudják, egy molesztálási ügy fajulhatott gázolásig.
Később kiderült, hogy nem történt erőszak, de a támadó szexuálisan zaklatta a lányt. Az RTL Híradó információi szerint miután az épp kocsiban ülő nevelőapja meglátta az utcán a nevelt lányát zaklató fiatalembert, elütötte. Ezután kiszállt és baltával kezdte fenyegetni, és úgy tudják, hogy többször meg is rúgta.
Áldozata ekkor már nemhogy védekezni, de mozdulni sem tudott.
A történtekről egy fotó is készült a helyszínnel szemközti lakásból. A képen az látszik, hogy egy zöld pólós férfi fekszik egy szürke Opel alatt és csak a felsőteste bukkan ki a kocsi alól. Az autó félmeztelen sofőrje pedig fenyegetően tart a sérült felé, jobb kezében egy baltával.
Az ember a hátsó kerék és a sárvédő közé szorult
– mondta az RTL-nek Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A mentésére a váci hivatásos tűzoltók érkeztek, akik egy speciális eszközzel megemelték a járművet, majd kézi erővel kiemelték az elütött embert. A súlyosan megsérült férfit mentőhelikopter szállította kórházba.
Az RTL információi szerint a gázoló még azután is őrjöngött és kiabált, hogy a mentők és a rendőrök megérkeztek. Végül előállították és bilincsben vitték el. Emberölés kísérlete miatt indult ellene büntetőeljárás, még tart a kihallgatása. Az elgázolt férfit szexuális erőszak kísérlete miatt vonhatják felelősségre.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20--as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.