Index Vakbarát Hírportál

Vona Gábor nagy bejelentést tett, indul a 2026-os választáson

2024. augusztus 12., hétfő 11:31

Vona Gábor, a Második Reformkor mozgalom vezetője bejelentette: a gyöngyösi választókörzetben egyéni képviselőjelöltként indul a 2026-os választáson. Véleménye szerint a választás tétje a kormányváltás, „Orbán Viktornak mennie kell”, Gyöngyösnek újra lendületet kell kapnia.

Az egykori jobbikos politikus egy élő YouTube-adásban jelentette be, hogy képviselőként indul a gyöngyösi körzetben. Mint mondta, a feladat nem ismeretlen számára, mivel „ezen a vidéken” volt képviselőjelölt 2010-ben, ’14-ben és ’18-ban is.

„A legutóbbi, 2022-es választásokon csak azért nem voltam, mert 2018 és ’23 között nem vettem részt az országos pártpolitikában. 2023 szeptemberében viszont egy vadonatúj párt, a Második Reformkor, a 2RK vezetőjeként, tagjaként, képviselőjeként tértem vissza a hazai közéletbe, a pártpolitikába. Most ennek a pártnak a színeiben állok itt, ennek a pártnak a színeiben fogom megméretni magam” – fogalmazott Vona Gábor.

A politikus azt is közölte: a választás tétje az, hogy lesz-e kormányváltás. 

Ugyanis kormányt kell váltanunk, mondhatnám úgy is, hogy Orbán Viktornak mennie kell

– mondta, hozzátéve: a kormány semmilyen értelemben nem tud biztonságot adni az embereknek, nem tudja működtetni az államot. E ponton példaként hozta fel az oktatást, egészségügyet, a közlekedést és a gazdaságot. 

Mint fogalmazott, az emberek olyan megélhetési válságban vannak, amit nem lehet csak a koronavírusra vagy a háborúra fogni, hanem a kormánynak is felelőssége van benne. 

„Ebben az időben a kormány az ideje nagy részét teljesen felesleges külpolitikai kalandokra pazarolja el. Úgyhogy ennek a kormánynak mennie kell” – mondta, hozzátéve: ehhez „különösen a vidéki választókörzetekben kell legyőzni a Fideszt” – fogalmazott.

A változás szövetségét szeretné megteremteni 

Mint mondta, azt szeretné, hogy a választás után a gyöngyösi körzetnek is tudjanak „egy új lendületet” adni, és szerinte kellő tapasztalata, ismertsége és kapcsolati rendszere van ahhoz, hogy jelölt legyen itt. Leszögezte azt is, hogy a körzetet nem szeretné csatatérré alakítani. 

Meg szeretném nyerni ezt a választókerületet, de nem csatatérként, hanem konszenzust szeretnék teremteni ebben a választókerületben. Mondhatnám úgy is, hogy a változás szövetségét szeretném megteremteni, vagyis mindenkit képviselni kívánok, aki változást szeretne ebben az országban

– mondta Vona Gábor. 

Azt is közölte, hogy a versenytársa várhatóan Horváth László fideszes képviselő lesz, akinek tiszteli és elismeri a munkáját, de alkalmatlannak tartja. Mint mondta, szívesen leülne vele vitázni, és meg is invitálta őt erre, közölve, hogy bárhol és bármilyen módon leülhetnek beszélgetni, ezt rábízza. 

Vona Gábor arra is kitért, hogy a gyöngyösi választókerület nagyon jó adottságokkal rendelkezik, és a „Jólét és Lendület” című programmal ezzel kapcsolatban szeretne javaslatokat tenni. Meglátása szerint a vidék adottságai körülbelül Székesfehérvárhoz hasonlítanak, de ehhez képest „ami ebből megvalósul, az pedig kelet-magyarországi”, negatív értelemben.

A politikus azt is közölte, hogy a következő napokban minden pártnak levelet fog írni, hogy folytassanak párbeszédet, és „amiben csak lehet”, működjenek együtt a választásig. Hangsúlyozta, hogy elsősorban az emberekkel szeretne találkozni, ezért egyrészt egy „tisztességes, őszinte, pozitív kampányt” fog folytatni, másrészt pedig állandóan elérhető lesz, ott lesz a terepen.

Végül arról is beszélt, hogy pénteken lesz egy újabb sajtótájékoztatójuk Gyöngyösön, ahol konkrétumokról, feladatokról, döntésekről fognak beszámolni.  

A változás szövetsége a mai napon útjára indul ebben a választókerületben, de az ország több pontján fogunk még bejelentkezni, az ország több pontján fogunk bemutatni Második Reformkor-jelölteket

– fogalmazott Vona Gábor, hozzátéve: várja azok jelentkezését, akik Gyöngyösön szeretnének csatlakozni a szövetségükhöz. A teljes beszéd itt visszahallgatható: 

Rovatok