Az 1848–49-es szabadságharc bukását nehezen emészti a nemzet emlékezete. Kossuth Lajos nem sokkal a történtek után Görgei Artúrt tette első számú felelőssé, árulónak nevezve a tábornokot. Ma 175 éve, 1849. augusztus 13-án tette le a fegyvert Világosnál a magyar honvédsereg az orosz inváziós erők előtt.
A magyar történelem egyik legfájóbb és egyben talán legvitatottabb eseménye volt, amikor az Arad vármegyei Világos melletti szőlősi mezőn, a középkori vár romjai alatt feltétel nélkül letette a fegyvert a Görgei Artúr vezette feldunai hadtest (29 889 fő 9839 lóval és 144 löveggel) Fjodor Vasziljevics Rüdiger orosz lovassági tábornok előtt. Ezzel a jelképes cselekedettel fejeződött be az 1848–49-es szabadságharc.
A magyar szabadságharc kimenetele gyakorlatilag akkor dőlt el, amikor Ferenc József osztrák császár és I. Miklós orosz cár 1849. május 21-én Varsóban megállapodtak abban, hogy a cár 200 ezer katonát ad „kölcsön” a császárnak az elharapódzó „magyar lázadás” leverésére.
Görgei Artúr tábornok, aki 1818. január 30-án Görgey Artúr néven látta meg a napvilágot, 1848-ban viszont úgy döntött, hogy elhagyja nevének nemesi származására utaló -y végződését,
a varsói megállapodás ellenére sem gondolt sokáig fegyverletételre.
Azt tervezte, hogy Komáromnál és valahol az Alföld déli részén, két pontban összpontosítja a magyar erőket, és külön-külön feltartóztatja az osztrák és az orosz seregeket. Ezt a nagyszabású tervét azonban Haynau osztrák táborszernagy június 28-i győri győzelme eleve meghiúsította, Dembinszki fővezérsége pedig a Temesvárig visszavonuló – az osztrákok létszámát felülmúló – honvédseregek helyzetét is ellehetetlenítette.
Görgei a vereség után a Felvidék hegyei közé vonult vissza, ahol bravúros hadmozdulatokkal többször is sikerült kijátszania az orosz fősereget. A feldunai hadtest manőverei még I. Miklós figyelmét is felkeltették, aki leveleiben többször értetlenségét fejezte ki a gyors orosz siker elmaradása miatt. A Győrnél vereséget szenvedett seregek időközben a Bánságban gyülekező Dembinszki-féle csapatok felé vették az irányt, és a sorsdöntő temesvári ütközet előtti napokban Arad környékén táboroztak.
Augusztus 10-én Kossuth és Görgei feszült légkörű találkozóján a tábornok közölte: ha Temesvárnál a magyarok győznek, egyesíti a sereget és megtámadja az osztrákokat, vereség esetén leteszi a fegyvert.
Másnap, miután ismertté vált, hogy a Bem József vezette magyar főerők katasztrofális vereséget szenvedtek, Görgei közölte, hogy a fegyverletételhez politikai és katonai teljhatalomra lesz szüksége. Némi alkudozás után Kossuth és a kormány – Szemere Bertalan miniszterelnök kivételével – lemondott, és a teljhatalmat a tábornokra ruházta át. Görgei még próbálkozott az oroszokkal alkudozni a békéről, de Ivan Fjodorovics Paszkievics főparancsnok cári utasításra elzárkózott mindenféle politikai tárgyalástól.
Így aztán Görgei augusztus 11-én a haditanács elé vitte a kapituláció kérdését, és a jelen lévő 80 tábornok két ellenszavazattal kimondta a fegyverletételt. A tábornok a határozathozatal idejére e szavakkal hagyta el a termet:
Kötelezve magam, hogy határozatuk értelmében fogok cselekedni.
Vagyis szó sem volt arról, hogy Görgei egymaga döntött volna a megadásról, másfelől pedig felelős döntés született, ami megelőzte az értelmetlen vérontást. Nem beszélve arról, hogy a megadási nyilatkozatot így nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt írhatta alá.
A világosi fegyverletétellel a szabadságharc menthetetlenül elbukott, és kezdetét vette a véres megtorlás időszaka, amikor százakat ítéltek golyó és kötél általi halálra, valamint több ezren jutottak várfogságra. A Haynau tábornok által irányított vérengzés 1849. október 6-án érte el a tetőfokát, amikor Aradon kivégeztek 13 honvéd tábornokot, és Pesten gróf Batthyány Lajost, az első felelős kormány miniszterelnökét. Görgei kivégzéséhez viszont az oroszok nem járultak hozzá, így a tábornok 1867-ig Klagenfurtban, császári őrizet alatt élt.
Hamarosan azonban szembesülnie kellett azzal, hogy honfitársai egy része árulónak tartja. A vádaskodás élére Kossuth Lajos állt. Az egykori kormányzó-elnök szeptember 12-én hozta nyilvánosságra törökországi emigrációban írt levelét, amelyben
a szabadságharc bukásának legfőbb felelősévé Görgeit tette, aki tehetségtelenségével, akadékoskodásával és a szolgalelkű fegyverletétellel elárulta a magyar szabadság ügyét.
A vidini levélként ismertté vált dokumentummal Kossuth nemcsak a felelősséget hárította el magától, de egyben a harcias lelkületet is fenn kívánta tartani a magyarságban annak reményében, hogy pár hónap múltán ismét fegyveres ellenállás robban ki Magyarországon.
Kossuth vádaskodó levele nem mellesleg hosszú évtizedekre megbélyegezte Görgeit.
Kosáry Domokos volt az első történész, aki átfogóan elemezte Görgei szerepét, és bizonyította, hogy a szabadságharc után kibontakozó, majd generációkat átívelő Kossuth-kultusz áldozatává vált. Árulóképe központi, elválaszthatatlan elemévé vált ennek a kultusznak, amely a világosi fegyverletétel okán a tábornok nyakába varrta a szabadságharc bukását. A történész szerint a reálisabb megítélést a korábbi politikai nyomás megszűnése és az új adatok napvilágra kerülése tette lehetővé, illetve szélesebb körben is elfogadhatóvá.
Görgei árulómítosza a magyar irodalom nagyjait is megihlette. Móricz Zsigmond a Nyugat hasábjain, 1930-ban megjelent cikkében az akkor már lassan másfél évtizede elhunyt tábornok emlékét idézte fel, és mutatott rá az általa a magyar történelem legkiválóbb katonai vezérei között számontartott Görgei méltatlan helyzetére a magyar emlékezetben.
A múlt század ötvenes éveiben két színdarab is készült Görgeiről. Illyés Gyula Fáklyaláng című művét 1952-ben mutatták be, amelyben az író Kossuth és Görgei ellentétét dolgozta fel. Jellemző a téma kényességére, hogy Illyés négy változatban írta meg a darabot. Két évvel később került színre Németh László Az áruló című drámája. Érdekesség, hogy Illyés darabjában Bessenyei Ferenc Kossuthot, míg Németh László drámájában Görgeit alakította.
Görgey Gábor író, aki eredetileg Artúr volt, mint dédnagybátyja, viszont családnevét y-nal írta, néhány hónappal a halála előtt, 2021 őszén így vélekedett híres őséről:
Micsoda önfegyelemre lehetett szüksége Görgei Artúr tábornoknak ahhoz, hogy zokszó nélkül tűrje kilencvenkilenc éves koráig, hogy hazaárulónak kiáltsák ki az 1849-es világosi fegyverletétel miatt őt, aki egyetlen csatát sem vesztett el, és a katonáival együtt küzdve majdnem halálos fejsebet kapott az ácsi csatatéren, ahonnan nyitott koponyával lovagolt el!
Szerinte a nemzeti önbecsülés megőrzéséhez volt szükség bűnbakra.
(Borítókép: A világosi fegyverletétel. Fotó: Wikipédia)