Index Vakbarát Hírportál

Két fogát is kiverték egy sofőrnek, mert túl lassan haladt a körforgalomban

2024. augusztus 13., kedd 13:37

Túl lassan haladt egy férfi egy egri körforgalomnál, ezért a mögötte lévő jármű sofőrje szitkozódva odament hozzá, és a lehúzott ablakon keresztül kezdte ütlegelni. A vétlen embernek a bántalmazás következtében két foga is megsérült.

Egy sofőr 2023 nyarán teherautóval közlekedett egy egri körforgalomnál, azonban az előtte lévő autó haladását túlzottan lassúnak találta, ezért megelőzte a járműt, és keresztben elállta az útját. Mindeközben a padkára kényszerített egy szembejövő autóst – írja a heol.hu.

Az agresszív férfi ezt követően kiugrott a teherkocsiból, és szitkozódva hátrament. A „lassú” autós a járművében maradt, de így sem úszta meg a támadást, mivel

a felindult férfi az autó lehúzott ablakán keresztül ököllel többször fejen ütötte, miközben kiabált vele.

A vétlen embernek a bántalmazás következtében két foga is megsérült.

A férfi később ezért kártérítést fizetett neki, de az Egri Járási Ügyészség garázdaság és testi sértés vétsége miatt így is vádat emelt ellene, és 60 nap elzárás büntetés kiszabására tett mértékes indítványt.

Amennyiben a bíróság ezt elfogadja, az elzárást a büntetés-végrehajtási intézet egyik cellájában kell majd két hónapon át letöltenie az elítéltnek.

Rovatok