Ma 85 éve, hogy 1939. augusztus 23-án megszületett Moszkvában a Molotov–Ribbentrop-paktum, amelyben a Szovjetunió és Németország megegyezett a katonai semlegességről, és titkos záradékban felosztották maguk között Közép- és Kelet-Európát.
A szerződést persze inkább kellene Hitler–Sztálin-paktumnak hívni, ahogy azt a világ számos országában teszik. A fedősztori pedig az volt, hogy a világháború küszöbén a kommunista Szovjetunió és a náci Németország ünnepélyes keretek között a Kremlben megnemtámadási szerződést köt egymással, és megegyezik a katonai semlegességről.
A sokat vitatott paktum aláírása előtt Németország a müncheni konferencia döntése értelmében megszerezte a Szudéta-vidéket, majd 1939 márciusában a Cseh–Morva Protektorátust is bekebelezte, és ezzel felszámolta a csehszlovák államot.
Tarján M. Tamás történész szerint a nyugati szövetségesek hiába reménykedtek abban, hogy Hitler „jóllakik” majd addigi hódításaival, hamarosan újabb igényekkel állt elő. A német diktátor azt követelte a lengyel kormánytól, hogy biztosítson számára egy korridort a keleti területekhez. Varsó nem teljesítette a német kérést, mivel egyedül ezen a területen volt kijárata a tengerhez, így aztán Németország háborúval fenyegette meg Lengyelországot.
A nyugat-európai államok, felismerve kudarcukat, igyekeztek taktikát váltani: a nyár folyamán garantálták Lengyelország területi épségét, és kijelentették, hogy készek akár fegyveresen is beavatkozni szövetségesük oldalán.
Csakhogy sem Neville Chamberlain brit miniszterelnök, aki 1938 kora őszén még boldogan lobogtatta a hestoni repülőtéren a Hitlerrel kötött egyezmény papírját, sem Édouard Daladier francia miniszterelnök nem rendelkezett igazán átütő katonai erővel, ezért több alkalommal is megkeresték Sztálint, hogy megpróbálják bevonni egy németellenes szövetségbe. Túl azon, hogy a szovjetekkel hagyományosan rossz viszonyban álló lengyelek sem lelkesedtek az ötletért, Sztálinnak sem volt érdeke egy ilyen megegyezés, ezért a Szovjetunió 1939 augusztusában a náci Németországgal ült tárgyalóasztalhoz.
Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter visszaemlékezése szerint Sztálin még tósztot is mondott, amelyben nem győzte dicsérni Hitlert.
Jóllehet éveken át vödörszám öntöttük egymás fejére a sz.rt, most minden okunk megvan rá, hogy felhagyjunk a viszálykodással
– jegyezte meg állítólag a generalisszimusz a német külügyérnek.
A hét cikkelyből álló, eredetileg tíz évre kötött egyezményben a felek kötelezték magukat, hogy
tartózkodnak az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt.
Azt is kimondták, hogy ha egyiküket egy harmadik állam részéről támadás érné, a másik szerződő fél ezt a harmadik államot semmilyen módon nem fogja támogatni, továbbá egyikük sem vesz részt olyan hatalmi csoportosulásban, amely közvetve vagy közvetlenül a másik fél ellen irányul.
A szerződés titkos záradékában jelölték ki a német és a szovjet érdekszférák határait, semmibe véve a köztük lévő országok szuverenitását. Aláírása pedig zöld utat adott a néhány nap múlva kitörő világháborúnak.
A titkos záradék, amelynek létét még Gorbacsov idején is tagadták, német és szovjet érdekszférákra osztotta fel közép- és Kelet-Európát.
Ennek alapján szovjet érdekeltségbe került Finnország, Észtország és Lettország, továbbá Lengyelországnak a Narew, a Pisa, a Visztula és a San folyóktól keletre eső része, valamint Besszarábia. Németországhoz kerültek Lengyelország nyugati területei és Litvánia, ám a balti állam az 1939. szeptember 28-i újabb kétoldalú megállapodás nyomán a szovjet érdekszféra része lett.
Jóllehet a Molotov–Ribbentrop-paktum területi megállapodásai a Szovjetunió elleni 1941 júniusi német támadással érvényüket vesztették, ha áttételesen is, de a háború utáni rendezés követte a paktum által kijelölt nyomvonalat, és meghatározta a szovjet zóna határait egészen az 1990-es évek elejéig. De azért volt két lényeges különbség is: egyrészt Lengyelország teljesen a szovjet blokkba került, másrészt Finnország 1945 után semleges státuszt kapott.
A többiek viszont – Moldovától a balti államokig – azt kapták, amit 1939 augusztusában a német és a szovjet diktátor nekik szánt.
(Borítókép: Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter, Joszif Sztálin szovjet államfő és Vjacseszlav Molotov 1939. augusztus 23-án a moszkvai Kremlben, a szovjet–német megnemtámadási paktum aláírása közben. Fotó: AFP)