Index Vakbarát Hírportál

Lázár János megszólalt arról, hogy felelősnek érzi-e magát a MÁV helyzete miatt

2024. augusztus 29., csütörtök 20:45

Lázár János építési és közlekedési minisztert egy nyári táborban kérdezték a MÁV helyzetéről az előző hétvégi incidensek után. A miniszter elmondta, hogy mennyiben érzi magát felelősnek a vasút állapotáért.

A tárcavezető sokáig nem szólalt meg az ügyben, de a hét elején egyszer már posztolt a MÁV-ról a közösségi oldalán.

Lázár János csütörtökön a Semmelweis Egyetem nyári táborának volt a vendége egy közel egyórás beszélgetésen (az eseményen elhangzottakról részben írtunk már ebben a cikkünkben is). Az első 45 percben leginkább más témák kerültek szóba, de a beszélgetés végéhez közeledve a moderátor szerepét betöltő rektor, Merkely Béla megadta a lehetőséget a fiataloknak, hogy „bátran kérdezzenek”.

Végül az első kérdés rögtön a MÁV helyzetére vonatkozott, amire Lázár János rögtön azzal reagált, hogy „szinte meglepődtem volna, ha nem”. Majd a kérdező kifejtette: az érdekelné, hogy a vasúti csatlakozásoknál nem lehetne-e javítani azon, hogy ne kelljen egyik vonatról rohanni a másikra.

Lázár válaszában kifejtette, hogy pár hete már vázolt egy ötpontos tervet. Majd felhozott egy példát azzal kapcsolatban, hogy a problémákért gyakran senki sem akarja vállalni a felelősséget a kormányzaton belül, nemcsak a közlekedésben, hanem például az sem világos, hogy a befizetett egészségbiztosítási járulékért pontosan mihez van joguk az embereknek minimumként.

„Engem sokat csesztetnek itt a közlekedéssel”

Szerinte a közlekedésben sincs tisztázva, hogy „mi a szolgáltatás minimuma”, és most ezeket az alapvetéseket akarják felállítani az ötpontos tervben. Ennek utolsó pontja a szolgáltatás színvonala, amelyre a kérdés vonatkozott.

Lázár János ezen a ponton úgy fogalmazott:

Engem sokat csesztetnek itt a közlekedéssel, főleg az utóbbi hetekben, és nem akarják megérteni azt, illetve lehet, hogy én nem jól kommunikálok – ami azért csoda lenne, de azért fölmerül ez a lehetőség is –, hogy ugye nem a vas a fontos, hanem az ember.

Hozzátette: „A miniszternek nem azzal kell foglalkozni, hogy a vas törik, hanem hogy az ember ne törjön. A miniszternek az a dolga, hogy az ember, az utas és a munkavállaló biztonsággal tudja végezni a munkáját. Az, hogy a vas törik, két csavar, az egy szakmai kérdés.”

Abban a pillanatban, hogy ember veszélyben van, hogy ember megsérül, hogy munkavállaló megsérül, az az én felelősségem. Én pontosan tudom, minden hírrel ellentétben, hogy hol kezdődik az én felelősségem, és hogy meddig tart. Én az emberekért felelek

– mondta Lázár János, majd utalt arra, hogy ez négymillió embert és a MÁV 53 ezer munkatársát jelenti a gyakorlatban.

„Komoly változásokat” terveznek

Megjegyezte azt is: azért változtatott pár hete a MÁV menedzsmentjén, hogy olyan ember kerüljön az élére, aki „menetrendet tervez, aki utasszolgáltatásokat garantál”, és hasonló tevékenységeket végez. Majd közölte: fel fognak arra készülni, hogy a szolgáltatásban mindent „följavítsanak”, amit csak lehet.

Én egy olyan céget akarok a MÁV-ból csinálni, ami az utasokról szól, és nem a vasút műszaki részéről. Nem a vagonról van szó, és nem a pályáról, hanem az utasról […] mindig ez a legfontosabb

– mondta.

Ezt követően közölte, hogy ennek jegyében „komoly változásokat” terveznek, január 1-től jön például az egységes menetrend, és eszközöket is fognak vásárolni. Majd hozzáfűzte: érti a vele szembeni kritikákat, de szerinte a „gyalázkodások” közepette sokan figyelmen kívül hagyták azt, hogy a MÁV-nál „30 százalékkal” nőtt az utasok száma.

„Tavaly volt 600 millió utazás, az idén lesz 800 millió utazás” – mondta a miniszter, majd utalt arra, hogy ez nagyobb felelősséget is jelent, és szerinte azzal is magyarázhatók, hogy a MÁV szolgáltatásai – különösen az országbérlet bevezetése óta – olcsók, miközben például az üzemanyag ára nőtt az utóbbi időben.

Ezzel nem tud más versenyezni. Ez fáj nagyon sokaknak, hogy az utas került a fókuszba a vas helyett

– fűzte hozzá Lázár János. A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza:

Rovatok