Index Vakbarát Hírportál

MÁV-vita: összecsapott Magyar Péter és Lázár János

2024. augusztus 31., szombat 15:42

Hív a vasút, vár a Lázár – üzente Lázár János építési és közlekedési miniszter Magyar Péternek, a Tisza Párt elnöknek a közösségi médiában. A két politikus a MÁV állapota miatt keveredett szóváltásba. A miniszter végül személyes találkozóra hívta Magyar Pétert, amit utóbbi el is fogadott.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szombati Facebook-bejegyzésében Lázár János építési és közlekedési miniszternek üzent a MÁV helyzetével kapcsolatban.

„Lázár Miniszter úr! Önöknek 14 éve volt, korlátlan hatalommal, ezer milliárdos uniós forrásokkal. A MÁV nemhogy nem fejlődött, hanem soha nem látott válságba sodorták. Ide már az ötpontos akciótervek nem lesznek elegendőek. A vonat nem vár. És a magyar emberek sem. Elég volt!” – üzent a pártelnök, majd 16 pontban sorolta fel a magyar embereket is érintő sérelmeket. 

Többek között írt a késésekről, a fejpályaudvarok működésképtelenségéről, a vasút kiszámíthatatlanságáról, a vállalhatatlan munkakörülményekről, a rozoga szerelvényekről, a karbantartás és az illemhelyeken a higiénia hiányáról, az uniós pénzek elégetéséről és a létfontosságú fejlesztések leállításáról.  

Lázár János személyes találkozóra hívta Magyar Pétert

Lázár János kivételesen nem hagyta szó nélkül az elhangzottakat, és Magyar Péter 16 pontjára 10 pontban reagált. „Üdvözlöm Péter Magyart a magyar vasút valóságában! (És a többi politikust is, akik az elmúlt napokban – harminc év után – felfedezték, hogy a vasút rossz állapotban van. Jó reggelt kívánok!)” – kezdte hozzászólását a miniszter.

Azt írta, készségesen nyújt tájékoztatást a problémákról és a megoldásokról, mert mindegyikkel rendelkeznek. Szerinte a MÁV-osok tudják, mi a baj, hagyni kell őket dolgozni, mert nélkülük nem működne a rendszer. 

„Ezért kötöttünk 3 éves bérmegállapodást velük, 28 százalékos béremelést biztosítottunk, és ezért kaptak hőségpénzt. Mert megérdemlik” – írta, majd megjegyezte a tarifareformot is, amely olcsóbbá és egyszerűbbé tette a közösségi közlekedést.

Ez egy politikusnak lehet mellékes, 4 és félmillió utasnak azonban nem az. Nyugi, a problémákra megoldások is vannak

– üzente Magyar Péternek.

Ezt követően a miniszter felsorolta, mi mindent tettek rendbe, vagy terveznek rendbe tenni. Említette például a pályafelújításokat, járműbeszerzéseket, a pályaudvarok felújítását, a 2025-ben érkező új MÁV-applikációt, és a MÁV-VOLÁN-csoport integrációját. „Nekem mindig az ember az első: a dolgozó és az utas. Végül, de utolsó sorban: a politikus. Személyes körbevezetést kértél, megkapod. Hív a vasút, vár a Lázár!” – zárta kommentjét. 

Magyar Péter elfogadta a meghívást

Magyar Péter megköszönte a miniszter válaszát, és a „grandiózus tervekkel kapcsolatos” információkat is, de szerinte „ilyenekből” eddig sem volt hiány.

„Viszont, mintha miniszter úr lett volna az, aki a legtöbb, már megtervezett, jóváhagyott beruházást egy tollvonással lehúzta (háborús inflációra és társaira hivatkozva), miközben a klán oligarchái továbbra is százmilliárdos üzletekben lubickolnak. Köszönöm a személyes találkozó lehetőségét is, a kollegáim keresni fognak. Csak nehogy az legyen a végén, hogy a vonat csak vár, nem indul már…” – írta válaszbejegyzésében a Tisza Párt elnöke. 

Üzenet a DK-tól

Érdemes még megemlíteni Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének szombati bejegyzését is, amelyben Magyar Péternek azt üzente: „Elhiszem, hogy annak, akit utoljára talán akkor látott vasutat, mikor a »jogerős« nagyapa vitte el rácsodálkozni, milyen is az, nos, az meglepődik hirtelen, mikor szelfikörútja során szembejön vele egy matuzsálemkorú mozdony. (Meg ne lepődj, ezért szólok: rengeteg ilyen van. Sőt, csak ilyen. Ipari műemlékek, és nemcsak mozdonyok, de vasúti kocsik is. Kapaszkodj: ezekkel közlekedünk.) Csókolom! Ez a való világ, Péter!” – írta, majd hosszasan folytatta a pártelnök kiosztását. A teljes bejegyzés – amelyet egyébként Gyurcsány Ferenc is megosztott – ide kattintva érhető el.

Mint ismert, a MÁV bőven szolgáltatott híreket az elmúlt napokban. Az Index Kibeszélő Extra című műsorában a közelmúltban történt, és a közvéleményt, az utazóközönséget testközelből érintő problémákról is szó volt, mint a vonatkisiklás a Keletinél, vagy a Kék Hullám IC és a teherautó ütközése nyomán elesett Déli pályaudvar. A válaszokat ezúttal a Vasutasok Szakszervezetének elnöke, Meleg János szállította.

Rovatok