Index Vakbarát Hírportál

Még mindig vannak olyan iskolák, ahol nem tudják vállalni anafilaxiás gyerek oktatását

2024. szeptember 3., kedd 09:19

A gyermeket nem lehet elutasítani egészségi állapota miatt, de még mindig sok iskola és pedagógus tart attól, hogy rosszullét esetén nem tudnak majd helyesen cselekedni. Még a tanévkezdés napján is volt olyan szülő, akinek gyermeke biztonsága érdekében javasolták, hogy keressen olyan intézményt, ahol van tapasztalat anafilaxiás diákokkal – mondta el Janklovics Natasa, az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület szóvivője. Készítettek egy olyan segédletet is, ami a fokozott figyelem szükségességének okait írja le a 2023-as köznevelési törvénynek megfelelően.

A szakértők becslése szerint a magyar köznevelési intézményekben a 3–18 év közötti gyerekek 2-4 százaléka ételallergiás, azaz egy nagy létszámú osztályban legalább egy ilyen gyerek van. Náluk a diétahiba súlyos túlérzékenységi reakciót is kiválthat, ami 15-20 százalékban iskolákban fordul elő, mivel sok gyermek itt találkozik először az adott allergénnel. Az ételallergiákkal összefüggő anafilaxiát 70-90 százalékban a földimogyoró és a fán termő mogyorók fogyasztása okozza, a kockázat a kesudió és pisztácia esetében is magas – részletezte az Indexnek korábban Moric Krisztina allergológus.

Azt kell csupán elérni, hogy ne fogyasszanak olyan ételt, amely tartalmazza a számukra veszélyes allergént

– fogalmazott Janklovics Natasa.

A menzanap miatt marad otthon a gyerek

Éppen ezért az ország legnagyobb közétkeztetője, a Hungast-csoport az AllerGéniusz és az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület javaslatára 2022 szeptemberétől kivonta menzakínálatából a szezámmagot, a mogyoró- vagy dióféléket tartalmazó ételeket, amiket jellemzően kevésbé allergén napraforgómaggal, lenmaggal és tökmaggal helyettesítenek. Ezzel mindössze néhány étel módosult kínálatukban: a diós tészta és aranygaluska helyett dejósat, a mogyorókrémes palacsinta helyett kakaósat ehetnek a gyerekek, a rántott húsoknál a panírba pedig nem kerül szezámmag – mondta az egyesület szóvivője, hozzátéve: megnyugvást jelent az érintett szülőknek, hogy a szolgáltatóval kapcsolatban álló intézményekben nagyobb biztonságban tudhatják a gyerekeket. Az anafilaxiás számára az is kockázatos, ha érintkezik az allergénnel szennyezett felülettel, majd a szájához ér.

Sok szülő inkább nem vitte iskolába a gyermekét, mikor kritikus ételt szolgáltak fel

 árulta el a szervezet képviselője, aki reméli, hogy az ország hetvenezer élelmezésvezetője közül még többen követik ezt a példát. Tapasztalatai szerint a nyitottság megvan, de valódi áttörést csak a minisztérium szabályozásával lehet elérni, annál is inkább, mivel az iskolabüfék vagy automaták kínálatában ezek az élelmiszerek még mindig megtalálhatók.

A szabályozások ellenére bizonytalanság van

A köznevelési törvény 2023. szeptember 1-től tartalmazza, hogy a köznevelési intézményekben a fokozott kockázatú allergiás betegséggel diagnosztizált gyermekek, tanulók egészségének megőrzésére fokozott figyelmet kell fordítani. „Abban azóta sem kaptak segítséget az intézmények, hogyan kell ennek megfelelniük, és mit tegyenek”  emelte ki Janklovics Natasa. Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesületet heti rendszerességgel keresik meg ez ügyben a szülők, pedagógusok és intézmények a tanévkezdés környékén, ezért elkészítettek egy kiadványt, amely segít az anafilaxiások gondozásában résztvevőknek elkerülni a túlérzékenységi reakció vagy sokk kialakulásának kockázatát.

A 2022-es januári végzetes mogyoróallergiás eset után alapították az egyesületet az érintett szülők, pedagógusok, allergológus szakorvos összefogásával, hogy közbenjárásukkal elkerülhessék a hasonló tragédiákat. Janklovics Natasa elmondta, hogy azóta számos előrelépés történt, a diagnosztizált anafilaxiásoknak ingyenes lett az adrenalin-autoinjektor, a gyermek a magánál tartott adrenalin-autoinjektoron kívül egyet le is adhat az intézménynek.

Ez más anafilaxiás számára is biztonságot jelent, de mi van azokkal az iskolákkal, óvodákkal, ahol nincs ezzel diagnosztizált gyermek

 vetette fel a szervezet képviselője. Két éve a Belügyminisztériumhoz küldött javaslatcsomagjuk is tartalmazta, hogy minden köznevelési intézményben elérhetővé kellene tenni az életmentő eszközt, ugyanis váratlan esetek bármikor előfordulhatnak. Olyannál is jelentkezhet anafilaxia, aki korábban nem tudott allergiájáról, vagy nem váltott ki túlérzékenységi reakciót nála az adott élelmiszer  hangsúlyozta a szervezet képviselője, de egy allergológus is erről beszélt lapunknak. Éppen ezért javasolják, hogy az adrenalin-autoinjektort olyan helyen tartsa az intézmény, ahol vészhelyzet esetén könnyen el lehet érni minden dolgozónak: titkársági irodán, orvosi, tanári szobában nem elzártan, napfénytől védett helyen.

Sok pedagógus nem tudja, mit kell tenni

„Az anafilaxiás sokk kezdődhet erős hányással, hasi görcsökkel, nehézlégzéssel vagy ájulással, lesápadással, valamint az arcon, a bőrön jelentkező látványos kiütésekkel, szemhéj- és ajakduzzanattal. Azzal biztosan nem követünk el hibát, ha nagy baj, súlyosnak látszó rosszullét esetén azonnal hívjuk a mentőt, és a diszpécser tanácsára beadjuk az életmentő gyógyszert – hívta fel a figyelmet korábban lapunknak az egyesület szakmai vezetője, Csáki Csilla allergológus szakorvos. Janklovics Natasa itt megjegyezte, hogy anafilaxia idején sokan azért nem mernek cselekedni, mert nem tudják és nem merik használni az eszközt.

Abból később nem származhat probléma, ha feleslegesen vagy túl hamar adták be az adrenalint, a gyógyszer mellékhatásai ugyanis combizomba történő beadás esetén elenyészőek

 – hangsúlyozta a szakorvos.

Az Országos Mentőszolgálat a betegek sürgősségi ellátásáról tart a pedagógusoknak képzést évi két turnusban, ősszel és tavasszal. „Azon intézmények, pedagógusok, akik nem jutnak hozzá, autodidakta módon, a szülők bevonásával teszik, amit tudnak, és bíznak abban, hogy ez elég lesz. Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület ezen hiányosság pótlására készítette el a segédletet, amely Csáki Csilla allergológus szakorvos iránymutatásaival, valamint érintett, kompetens, gyakorlott alapító tagjaink tapasztalatai alapján segít kitölteni ezt az űrt”  mondta a szervezet szóvivője.

Az Oktatási Hivatalnál a segédlet

A segédletet az Oktatási Hivatalnak is elküldték, bízva abban, hogy minden intézmény számára elérhetővé teszik az információs anyagot, amit a www.anafilaxia.hu weboldalon is közzétettek. Központi iránymutatás eddig nem állt rendelkezésre az érintett gyerekek gondozóinak a megelőzésről. A kiadványban a gyógyszerallergiára és a méh- vagy darázscsípés-allergiára is kitérnek, ugyanis az élelmiszereken kívül leggyakrabban ezek hatására fordul elő anafilaxia. Ahogy a felnőtteknél a légúti allergiások aránya, úgy a gyereknél az ételallergiások száma nő. Az egyesület szóvivője, aki maga is érintett szülő, elmondta, hogy míg az óvodakezdéskor egyedül kisfiánál diagnosztizálták a betegséget, pár évvel később az intézményben már több sorstársa akadt.

(Borítókép: A Northwestern Egyetem hallgatói gyakorolják az epinefrin injekciós toll használatát narancsokon. Fotó: The Washington Post / Getty Images)

Rovatok