A török állam egy múzeumot szeretne építeni Szigetvár mellett, Nagy Szulejmán szultán korabeli sírboltjának helyén. Az egykori uralkodó éppen a város ostroma közben hunyt el, ezért földi maradványainak egy részét Magyarországon temették el. A magyar régészek folyamatosan tárják fel a 17. század végén lerombolt sírkápolna, valamint a köré épített város maradványait. A kutatás vezetője, Pap Norbert az Indexnek úgy nyilatkozott: még sokat kell dolgozniuk, hogy itt egy régészeti parkot hozhassanak létre.
Világszenzáció volt, amikor a 2015-ben magyar régészek feltárták I. (Nagy) Szulejmán szultán türbéjét, vagyis mauzóleumát. A régészeti feltárások az elmúlt években tovább folytak Szigetvár közelében, ahol a szakemberek értékes leleteket, ékszereket és növényi maradványokat ástak ki, amelyekből jól lehetett rekonstruálni az egykori török település, Turbék hétköznapjait.
Ankarában még 2012-ben írták alá azt a kutatási szerződést, amelyben a török kormány biztosította a magyar régészek számára a munka első két évének költségeit. Már ebben a dokumentumban meghatározták, hogy 2016-ig kell megtalálni és feltárni Szulejmán szultán türbéjét. Ebben az évben volt ugyanis az egykori uralkodó halálának 450. évfordulója, és a török állam méltóképpen akart erről megemlékezni. A későbbiekben magyar állami forrás biztosította a vizsgálatok költségeit. Így 2015-től – egy nyertes OTKA-pályázat révén – Pap Norbert mellé társvezetőként csatlakozott Fodor Pál is.
Az oszmánoknak egykor, és így a mai török kormánynak is azért volt fontos, mert az uralkodó hadjárat közben hunyt el, így sehidnek, tehát az iszlám mártírjának számított. Így amit megtaláltunk, az nem csupán egy kegyeleti hely, hanem egy kivételes tiszteletet kapott személy sírhelye, a mártírrá válásának a helye. Tulajdonképpen megszentelt hely, zarándoklás célpontja
– nyilatkozta az Indexnek Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Politikai Földrajzi, Fejlődési és Regionális Tanulmányok Tanszékének vezetője.
A professzor és kutatócsoportja szombaton, Szigetváron mutatja be az 1688 után elpusztult Turbék település helyén kiásott különleges leleteket, valamint a szultán mauzóleumáról és az azt körülvevő településről szerzett izgalmas új ismereteket.
A 17. század végén készült számos nyugati térképen úgy jelenik meg a sírkápolna mellé felépült település, mint a városi hierarchia alsó szintjén elhelyezkedő város, amit Turbéknak hívtak egykoron.
„Nemcsak muszlimok lakták, hanem keresztények is, ugyanakkor magyarok biztosan nem. A reformátusokban ugyanis nem bízott a török, attól tartottak, hogy összeszűrik a levet a portyázó végvári katonákkal, akik szintén protestánsok voltak” – tudatta a kutatás vezetője, Pap Norbert, aki hozzátette: boszniai katolikusok telepedtek meg Szigetvár mellett, és rendezkedtek be Turbékon. Gazdálkodtak, szőlőt is termeltek.
A muszlimok egy része katona volt, akik a helyet védték. A türbe és a környező épületek a halveti dervisek gondozásában voltak.
„Ők többek között tanítással is foglalkoztak, illetve a szúfi életformát gyakorolták. Ennek a nyomai – például a szertartástermük, vagy a 40 napos elvonulást lehetővé tevő szűk kamra – előkerültek az ásatások során” – számolt be a részletekről a PTE professzora.
A 2012-ben megkötött szerződés értelmében a magyar régészek és a tudósok feladata a kutatás. A törökök már 2015 óta szorgalmazzák, hogy a helyszínen egy múzeum épüljön, de ehhez alaposan elő kell készíteni a terepet, valamint állami kézbe kell venni a területet.
Nyilván a két kormány majd megállapodik az együttműködés konkrét formáiról, de azért a kutatóknak addig még sokat kell dolgozni ahhoz, hogy a területet megfelelően előkészítsék. Amíg nem tudjuk, hogy mi és hol van, addig nem lehet megtervezni egy régészeti parkot
– mondta az Indexnek Pap Norbert.
2015 őszén sikerült megtalálni és feltárni a türbét. A történészek és a régészek számára már akkor világos volt, hogy körülötte más épületek maradványai is fekszenek, melyek ennek a szulejmáni szakrális komplexumnak a részei. A professzor elmondása szerint 2019-ig több épületet és a komplexumot védő erődítmény egyes részeit is sikerült feltárniuk Hancz Erika és Varga Máté régészeknek és a PTE régészhallgatóinak. A munkába időnként török régészek is bekapcsolódtak.
„Idővel kibomlott a hely története, ebben többek között Fodor Pálnak volt fontos szerepe. Lefordította és kiadás alá rendezte a Türbeváros fennmaradt oszmánli nyelvű iratait, melyekből sok mindent megtudtunk a településről” – mondta Pap Norbert. A professzor szerint az 1566-ban elhunyt szultán sírja körül a zarándoklás kiszolgálására egyre többen telepedtek meg, és a nyomaik egyre nagyobb intenzitással jelentek meg a sír környékén.
A projekt vezetője megemlítette Kitanics Máté nevét is, aki a keresztény oldali források összegyűjtésében, lefordításában játszott fontos szerepet. „Összességében egy igen nagy csapat dolgozott ezen a feladaton. Régészek, történészek, geográfusok, és még vagy fél tucat egyéb szakma képviselői” – tette hozzá a PTE tanára.
„A Sümegi Pál professzor úr által vezetett archaeobotanikus csoport munkájának hála teljeshez közeli képünk van arról, hogy milyen növényeket termesztettek a turbékiak” – számolt be az eredményről Pap Norbert. A kutatások szerint a gabonafélék mellett a veteményesekben bab, borsó, zeller és ánizs termett. A virágok közül szegfűt, rózsát, liliomfélék maradványait azonosították.
A gyümölcsöskertekben a meggy, a cseresznye, a szilva mellett különösen erősen jelen volt a dió és a mogyoró.
Szigetvár 1566-os török ostroma után a szultán halálának helyén egy gyümölcsöst, afféle emlékkertet alakítottak ki, mégpedig szultáni parancsra, aminek írásos nyoma fenn is maradt, de a fajták megnevezése nélkül.
Egy másik korabeli feljegyzés alapján viszont arra lehet következtetni, hogy diót vagy mogyorót ültettek, amiből olajat sajtolhattak. A török kor után is fennmaradt az emléke a kertkultúrának, a diófás, illetve a szilvás ligetekre a helyi földrajzi elnevezések továbbra is utaltak.
Sok jele van annak, hogy szőlőt termesztettek ezen a helyen, ami ma is egy szőlőhegy. Evlia Cselebi is megemlíti, és az ásatások nyomán is az derült ki, termesztettek szőlőt. Többek között csemegeszőlő maradványai kerültek elő. A korban széles körben elterjedt egy üdítőital fogyasztása, nemcsak a muszlimok, de a keresztények között is. Ez a mustméznek, pekmeznek, peszmegnek is nevezett édes ital. Persze a turbéki keresztények készítettek bort is. Ezt a török nem tiltotta, viszont adóztatta, tehát pénzügyi érdekében állt a borkultúra megerősítése.
A Szigetvár mellett, élete 72. évében elhunyt uralkodó többféle betegségtől is szenvedett. Akkor már évtizedek óta gyötörte a köszvény. A hadjárat indulásakor még jó fizikai állapotban volt, amit az is mutat, hogy lóra tudott szállni. Később már inkább csak szekéren vitette magát.
Halála előtt feljegyezték, hogy a mája elégtelenül működött, és hasmenés is gyötörte. Falánk volt. Nem sokkal korábban egy raguzai követségtől több száz kilogramm édességet és gyümölcsöket kapott ajándékba, aminek nem tudott ellenállni, szóval nem táplálkozott ideálisan
– engedett bepillantást a professzor abba, hogy milyenek voltak az utolsó napjai az uralkodónak. Hozzátette, hogy a szigetvári török táborban vérhasjárvány is tombolt, ezért nem lehet kizárni, hogy a szultán is megfertőződött. Ezek az okok vezettek el aztán végül oda, hogy 1566. szeptember 6-áról 7-re virradó éjjel, nagyjából fél kettőkor meghalt.
Arra kérdésre, hogy milyen ember volt a magyarok által leginkább a Szulejmán című sorozatból ismert uralkodó, a PTE tanára úgy válaszolt: tehetséges, sikeres, ugyanakkor befolyásolható és kegyetlen.
A szultán a saját fiát is kivégeztette. Hosszú uralkodása alatt 13 hadjáratot vezetett személyesen, a szigetvári volt az utolsó. A reálpolitikai megfontolásokon túl – stabilizálni kellett a magyarországi hódításait – voltak személyes okai is a háború megindításának. A sok családi veszteség miatt, ami érte – elvesztette a fiát és a kedvenc feleségét, Hürremet – búskomorságba esett.
Valószínű, hogy depressziós volt, uralkodása vége felé passzívvá vált, ami azt eredményezte, hogy a katonaság elégedetlenkedni kezdett, hiányzott nekik a háború és a zsákmány
– fogalmazott a történész, aki úgy véli: az 1566-os hadjáratnak így volt egy olyan indítéka is, hogy megszilárdítsa az uralmát, a passzivitása miatt megingott szultáni tekintélyét. Így esett aztán, hogy a szellemi vezetője, egy bizonyos Núreddinzáde sejk, egy halveti dervis fellépésére elindította a csapatait Magyarország felé, a saját halálának, és ezzel persze sehiddé válásának a helye felé.
(Borítókép: Az I. Szulejmán török szultán síremléke [türbéje] melletti feltételezett dzsámi falmaradványainak feltárása Szigetvár közelében 2016. május 27-én. Fotó: Sóki Tamás / MTI)