Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután érkezett Kötcsére, a jobboldal hagyományos, zárt körű piknikjére, ahol beszédet is mond. A kormányfőt a bejáratnál tüntetők fogadták, de így is megtartotta rögtönzött sajtótájékoztatóját, amelyen az egészségügyről és a gazdaságról is beszélt.
„Szégyen, gyalázat, hogy nem áll szóba a választópolgárokkal” – kiabálta az egyik tüntető Orbán Viktornak Kötcsén. A kormányfő válaszul közölte: „Próbálkozok!”. A miniszterelnök irányába néhányan papírpénzt szórtak.
Orbán Viktor újságírói kérdésre az egészségügy helyzetével kapcsolatban kijelentette: nyolcezer orvossal több van, mint 2010-ben, megemelték a béreket, egyre több klimatizált helyiség van.
„Minden évben megyünk előre az egészségügyben is, természetesen nem értünk a munka végére” – mondta a kormányfő, aki nem állítaná szembe egymással például a reptér vagy a Vodafone megvásárlását az egészségügy helyzetével, mert a repülőtér a nemzeti vagyon visszavásárlása volt, a Vodafone pedig egy történelmi lépés, hogy legyen magyar kézben lévő, nagy telekommunikációs cég.
A magyar kormány egészségügyért felelős államtitkára egy volt kórházigazgató, őt akarják kioktatni egészségügyből hőmérőkkel? Viccelnek?
– tette fel a kérdést Orbán Viktor a sajtótájékoztató egy későbbi pontján.
Orbán Viktor többek között arról is beszélt a rögtönzött sajtótájékoztatón, hogy
Orbán Viktor elárulta, hogy a kötcsei beszédében a megújulásról fog beszélni, „új világgazdaság jött létre, az új világgazdasághoz alkalmazkodnunk kell”, Orbán Viktor meggyőződése, hogy a gazdasági sikert a gazdasági semlegesség hozhatja el.
A gazdasági vitáknak sosincs vége, mindig lesznek viták, valaki egyfajta, más másfajta módon képzeli el a jó gazdaságot. Hogy a jegybank és a kormány között vége lesz-e a vitának, arra az a válaszom, az a legjobb, ha el sem kezdődik. A jegybank és a kormány között ne legyen vita
– húzta alá Orbán Viktor, azt remélve, hogy a mandátumok lejárta után ez a kérdés megoldódik.
A kormányfő a gazdasági semlegességgel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ki kell maradni a háborúból, nem szabad blokkosodni, a világgazdaság szereplőivel jó kapcsolatokat kell ápolni, ezt mutatja a Magyarországon működő német, amerikai és kínai tőke volumene is. Orbán Viktor a gazdasági növekedésről leszögezte, hogy ebben az évben a magyar növekedés Európában az országok első harmadában található, de akkor lesz elégedett, ha az első helyen leszünk.
A miniszterelnök az uniós forrásokra vonatkozó kérdésre közölte:
Arról beszélünk, hogy nincsenek uniós pénzek, hát hogy a fészkes fenébe ne lennének? Van 12 milliárd euró a számlánkon, ami arra vár, hogy bevonjuk a gazdaságba.
Orbán Viktor tisztázta, nem az a helyzet, hogy nincs pénz, csak nem tudják elég gyorsan bevonni, még úgy sem, hogy Magyarország az egyik leggyorsabb forrásfelhasználó. A 12 milliárd euró azt jelenti, hogy nincs uniós pénzhiányunk.
A kötcsei piknikről szóló tudósításunkat itt olvashatja, a galériánkat erre találja, a miniszterelnök rögtönzött sajtótájékoztatójáról készült videóink pedig itt tekinthető meg:
(Borítókép: Orbán Viktor kötcsei pikniken 2024. szeptember 7-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)