Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter szerint Budapest is lehetne egy békeszerződés aláírásának a helyszíne

2024. szeptember 10., kedd 16:47

Magyarország közvetítőként hozzájárulhat a dél-kaukázusi béketeremtéshez, ugyanis olyan helyzetben van, hogy Azerbajdzsánnal és Örményországgal is tud tárgyalni a kölcsönös tisztelet alapján – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Jerevánban.

A tárcavezető a Jereváni Párbeszéd elnevezésű fórum panelbeszélgetésén a moderátor kérdésére válaszolva kiemelte, hogy Magyarország hozzájárulhat a dél-kaukázusi béketeremtéshez, minthogy a kormány olyan helyzetben van, hogy az azeri és az örmény féllel is képes tárgyalni a kölcsönös tisztelet alapján.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy Magyarország és Örményország között két éve állt helyre a diplomáciai kapcsolat, azóta pedig megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja, közvetlen légi összeköttetés jött létre idén, illetve összesen mintegy ezer menekült gyerek vehetett részt magyarországi táboroztatásban.

„Emellett a kormány nemrég különített el további 800 ezer eurót az örmény keresztény egyház számára a rászoruló családok támogatására, rövidesen energetikai együttműködés fog indulni, feláll a gazdasági vegyes bizottság a kapcsolat további fejlesztése érdekében, és a két ország újranyitja a nagykövetségét egymás fővárosában”  sorolta Szijjártó Péter, hangsúlyozva, eközben Magyarország stratégiai együttműködést folytat Azerbajdzsánnal is, mindez pedig lehetővé teszi a két ország közötti békeszerződés véglegesítési eljárásának elősegítését.

A miniszter tájékoztatása szerint ezen megállapodás aláírásának Budapest is lehetne helyszíne:

A békeszerződés aláírására egy békeszerető nép békeszerető országának békeszerető fővárosában is sor kerülhetne.

Szijjártó Péter elmondása szerint hisz abban, hogy segíthetnek a békemegállapodás létrejöttében, „visszaadva emberek milliói számára a jogot a békés és biztonságos élethez”.

Rovatok