Index Vakbarát Hírportál

Százezer adag kábítószer készülhetett volna a lefoglalt anyagokból

2024. szeptember 11., szerda 13:15

Egy korábbi letartóztatásnak folytatása ként a Nemzeti Nyomozó Iroda egy járműben, továbbá számos ingatlanban tartott házkutatást. A lefoglalt anyagokból a nyomozóiroda számításai szerint 45 kilogramm metamfetamin készülhetett volna, amelynek feketepiaci értéke 50 millió forintnak felelne meg.

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, összesen csaknem egy kilogramm fehér por, mintegy 300 rózsaszín tabletta és több száz simítózáras tasak került elő egy síremlék koszorúkkal és fenyőágakkal letakart földje alól: egy anya és fia a meghalt apa nyughelyét használta kábítószer-tárolónak. A bélapátfalvi férfit a gyanúsítottak kihallgatását követően a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatását, míg anyja és két vásárlója szabadlábon védekezik.

A rajkai kapcsolat

A márciusi letartóztatásokat követően a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tovább folytatta a nyomozást, és a bélapátfalvi férfi felső kapcsolatát próbálták azonosítani. Az NNI tudomására jutott információk szerint a bélapátfalvai férfi egy tardosi kapcsolatán keresztül szerezheti be a kábítószereket, amelyek eredeti származási helye pedig Hollandia. A drogok behozatalának helyszínét és időpontját is megtudták a nyomozók, miszerint a rajkai határátkelőnél próbálkoznak majd.

Az NNI felvette a kapcsolatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV), a két szervezet és Toto nevű kábítószer- és cigarettakereső kutyájuk szeptember 5-én délelőtt ellenőrzött egy gyanús járművet, amelyet egy 44 éves tardosi férfi vezetett. Az autó alapos átvizsgálásakor 7 csomag folyadék és 1 csomag kristályszerű anyag került elő. Az előzetes szakértői vélemények szerint a folyadék amfetaminolaj, a kristályos anyag pedig metamfetamin. A speed alapjául szolgáló olaj közel 13 kilogrammot nyomott, a metamfetaminos csomag pedig 170 grammot.

Százezer adag kábítószer készülhetett volna

Az NNI a gépjármű átkutatása után több, a férfihoz köthető ingatlant is átkutatott. Tardoson, Tatán, Tatabányán és Dunaalmáson is lakásokat és garázsokat kutattak át. Az egyik garázsból ugyanolyan folyadék került elő, mint amilyet az autóban találtak, ezenfelül további, a speed előállításához szükséges anyagokat foglaltak le. Továbbá mobiltelefonokat, kannákat, simítózáras tasakokat, valamint csaknem 4 millió forintot is találtak.

A talált anyagokból a nyomozóiroda számításai szerint 45 kilogramm speed készülhetett volna, ami ha utcára kerül, több mint 100 ezer adagnak felelt volna meg, 50 millió forint értékben. A nyomozók a tardosi férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették, valamint kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. Az ügy folytatódik a gyanúsított további kapcsolatainak feltérképezése érdekében – írja a rendőrség.

Rovatok