Index Vakbarát Hírportál

Kiengedték a letartóztatásból a svájci farkas kilövéséért felelős két vadászt

2024. szeptember 13., péntek 13:21

Már nincs letartóztatásban az a két vadász, akik az M237 névre keresztelt, jeladóval ellátott farkas haláláért felelősek, ami egy év leforgása alatt Svájctól egészen Magyarországig vándorolt. A Borsod Vármegyei Főügyészség ügyésze elmondta, hogy a két férfi jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll.

Nagy felháborodást keltett annak a farkasnak a története, amely hazánkban pusztult el 2023 tavaszán. Az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását sokan követték, hiszen a rajta lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, hogy a farkas éppen merre jár, vajon hol talál új családra. A nyomkövető azonban 2023. április elején elhallgatott, és kiderült, hogy a védett farkast Hidasnémeti külterületén kilőtte egy hivatásos vadász 9 éves fia. A gyereknek az apja adta a fegyvert, majd a fiú a férfi egyik barátjával kiment az erdőbe, és lelőtte a védett állatot. Ezután levágták a farkasról a négyezer eurót érő jeladót, és tetemét a Hernád folyóba dobták.

Augusztusban döntés született a két férfi sorsáról, a bíróság szerint természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetésének bűntettét követhették el, míg az egyikük esetében lőfegyverrel visszaélés és nagyobb kárt okozó rongálás bűntette is megállapítható lehetett. A Miskolci Járásbíróság végül szeptember 4-ig elrendelte a két férfi letartóztatását.

A 24.hu most megtudta, hogy kiengedték a letartóztatásból a két vadászt, ugyanakkor a Borsod Vármegyei Főügyészség szóvivője megjegyezte,

hogy a nyomozás továbbra is folyamatban van.

Az is kiderült, hogy a gyanúsítottakat érintő személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekkel kapcsolatban annyi változás történt, hogy már nem letartóztatás, hanem bűnügyi felügyelet hatálya alatt állnak.

Az üggyel kapcsolatban jelenleg további információ a nyomozás érdekeire tekintettel nem adható

– mondta a járási vezető ügyész.

Rovatok