Index Vakbarát Hírportál

Veszélybe került a nagyatádi cérnagyár, több mint kétszáz ember veszítheti el munkahelyét

2024. szeptember 14., szombat 19:36

Teljes a bizonytalanság a nagyatádi cérnagyár körül, dolgozói már július vége óta nem kaptak fizetést. Az augusztus végén lejáró szerződéseket nem hosszabbították meg, sőt volt, akit csak két hétre vettek fel.

Nem tudja senki a dolgozók közül, hogy mi lesz a sorsa a nagyatádi cérnagyárnak. Kétszáz dolgozója van az üzemnek, mely késik a bérekkel. Július 25-én kaptak utoljára fizetést, árulta el az egyik munkás, aki szeptember 11-én írt levelet a gyárnak emiatt − írta meg az ATV.

„Nem tudjuk azt sem, hogy a tb-nk fizetve van-e. Nagyon sokan vannak, akik most mennek nyugdíjba. Egy-két hónap, egy év, és nem tudják, hogy emiatt jogosultak lesznek-e a nyugdíjra” − nyilatkozta egy másik dolgozó.

Az ügyben megszólalt a Jobbik dél-somogyi alelnöke, aki elmondta, hogy a kormánynak nagyobb figyelmet kellene fordítania a hátrányos helyzetű térségekre, valamint több támogatást nyújthatna a helyi vállalkozásoknak.

„Sorolni lehetne azokat a projekteket, amelyekre kiszórja a kormány a magyar adófizetők pénzét, akkor legyen arra is gondja, figyelme, hogy valahogyan megmenti az akkugyárakon túl az ilyen üzemeket, amelyek több mint 100 éve üzemelnek, és generációknak nyújtottak megélhetést” − közölte Ander Balázs, a Jobbik–Konzervatívok alelnöke.

A Jobbik Orbán Viktortól kért írásban tájékoztatást, amire Fónagy János államtitkártól kaptak választ, aki mindössze ennyit írt: „Az év első hónapjában a nagyatádi járásban 700 fős munkaerőigényt jelentettek be”.

Rovatok