Index Vakbarát Hírportál

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Népszerű a szerződéses és tartalékos katonai szolgálat

2024. szeptember 14., szombat 13:02

A honvédelmi miniszter közleménye szerint egyre népszerűbb a tartalékos és a szerződéses katonai szolgálat. Már több mint ezren jelezték csatlakozási szándékukat, és több százan voltak olyanok, akik a tartalékosok közül a hivatásos katonák közé igazoltak át. Hajdúhadházán, Nagykanizsán és Székesfehérváron kezdte meg csaknem kétszáz újonc az 5 hetes kiképzést.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf tájékoztatása szerint „csaknem kétszáz szerződéses és tartalékos újonc vonult be a héten három helyszínre, Hajdúhadházára, Nagykanizsára és Székesfehérvárra, hogy megkezdje a katonai kiképzést” – írja a honvédelmi miniszter az MTI-nek eljuttatott közleményében.

A miniszter felidézte, hogy „Szeretem, megvédem!” mottóval a Magyar Honvédség június 17-én hirdette meg a területvédelmi tartalékosokat toborzó kampányát, amelynek hatására az utóbbi három hónap alatt a jelentkezők létszáma korábban nem tapasztalt mértékben emelkedett.

Már több ezren jelezték csatlakozási szándékukat a haderőhöz, szeptember elején pedig meghaladta az ezer főt az újonnan szerződő tartalékos katonák száma.

A tartalékos szolgálat mellett a kampány hatására folyamatosan vonulnak be a honvédséghez szerződéses katonának, sőt a tartalékosok közül több százan igazoltak át a hivatásosok közé is. Függetlenül attól, hogy tartalékos vagy szerződéses katonai szolgálatra készül-e a jelentkező, „első lépésként el kell végeznie a Katonai Alapfelkészítési Programot” – írta a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf ismertetése szerint az öthetes alapkiképzésen a jelentkezők elsajátítják az alakiságot, a terepen való tájékozódást, a lövészet és a harcászat alapjait, valamint a szükséges egészségügyi és elsősegélynyújtási ismereteket, illetve felkészülnek az eskütételre.

Az alapfelkészítés után a katonák megkezdik a tényleges katonai szolgálatot az ország különböző pontjain: a szerződésesek a műveleti alakulatokhoz, míg a területvédelmi szolgálatot választók tartalékos státuszban a területvédelmi ezredek kötelékébe kerülnek.

A korszerű fegyverekkel felszerelt hivatásos katonák a bázisokon állomásoznak az ország különböző pontjain, míg a hét tartalékos ezred „kapillárisszerűen” behálózza az országot. A könnyűfegyverzettel felszerelt területvédelmi tartalékosok kiegészítik és segítik a hivatásos alakulatokat feladataik elvégzésében – zárta közleményét a honvédelmi miniszter.

Rovatok