Index Vakbarát Hírportál

Pakson robbant ki az újabb pofátlan végkielégítési botrány

2024. szeptember 15., vasárnap 13:12

Szabó Péter, Paks fideszes polgármestere – a képviselő-testülettel és a frakció tagjaival történt egyeztetés nélkül – 36 havi illetményt, 63 millió forintos végkielégítést ítélt oda Blazsek Balázs címzetes főjegyzőnek. A város szintén fideszes alpolgármesterei, Leber Ferenc és Szántó Zoltán elfogadhatatlannak tartják a döntést, ezért kezdeményezték Szabó azonnali kizárását a pártból. Mutatjuk az újabb végkielégítési botrány hátterét.

Mint emlékezetes, a BKV végkielégítési botránya 2009-ben, a gazdasági válság kellős közepén robbant ki, ekkor derült ki, hogy Sz.-né Sz. Eleonóra, a vállalat korábbi személyzeti igazgatója úgy kapott 86 milliós végkielégítést és 10 millió forintnyi egyéb juttatást, hogy közben tovább dolgozott a cégnél. Az igazgatót 2008. márciusi felmondása után újra foglalkoztatták 1,2 millió forintos havi fizetéssel és 120 százalékos prémiummal, azaz havonta átlagosan 2,5 millió forintot keresett. A botrány után indult BKV-s vizsgálatok szerint a cégnél korábban nem voltak ritkák a több tíz milliós végkielégítések.

98 százalékos különadó

A második Orbán-kormány hadat üzent az úgynevezett pofátlan végkielégítések ellen.

Tizennyolcadik intézkedés: a hatvan napon túli végkielégítések és egyéb béren felüli juttatások – úgymint szabadságmegváltás, titoktartási pénz a költségvetési szférában – megadóztatása 98 százalékkal

jelentette be Orbán Viktor kormányfő a parlamentben 2010. június 8-án. A miniszterelnök ekkor ismertette kormánya első gazdasági akciótervét, amely többek között a bankadó, illetve az egykulcsos szja bevezetést is tartalmazta.

A 98 százalékos különadóról szóló törvényt az Országgyűlés 2010 júliusában fogadta el, és októberben lépett hatályba. Az Alkotmánybíróság még 2010 októberében megsemmisítette a törvényt, mert megítélése szerint a jogszabály nemcsak a jó erkölcsbe ütköző módon szerzett jövedelmekre vonatkozott, hanem azokra is, amelyek a törvényi előírások szerint jártak. Lázár János, a Fidesz akkori frakcióvezetője az alkotmánybírósági határozat nyilvánosságra hozatala után pár órával bejelentette, hogy újra benyújtják a javaslatot. Lázár ezzel együtt azt is közölte, hogy olyan alkotmánymódosítást kezdeményeznek, hogy az Alkotmánybíróság a jövőben ne dönthessen költségvetési és adótörvényeket érintő kérdésben.

A későbbiekben a törvényt  többször is módosították: 2005 helyett csak 2010-re visszamenőleg alkalmazták, a nem vezető közalkalmazottak esetében 3,5 millió forintra emelték a küszöböt, illetve a 98 százalékos adó mértékét 75 százalékra csökkentették. Pár évvel később pedig az egész jogszabályt visszavonták.

36 havi illetmény

A napokban újabb végkielégítési botrány robbant ki. Mint arról az Index is beszámolt, Szabó Péter, Paks fideszes polgármestere 63 millió forintos végkielégítést ítélt oda Blazsek Balázs címzetes főjegyzőnek. A város szintén fideszes alpolgármesterei, Leber Ferenc és Szántó Zoltán elfogadhatatlannak tartják a döntést, ezért kezdeményezték Szabó Péter azonnali kizárását a pártból.

A csütörtöki rendkívüli testületi ülésen Szabó Péter közérdekű bejelentést tett arról, hogy Blazsek Balázs, Paks címzetes főjegyzője közös megegyezéssel felmondott – írta meg a Magyar Hang. A polgármester elmondta: Blazsek 36 havi illetményben részesül, mivel 1991. január 1. óta látja el főjegyzői feladatait Pakson.

A történethez tartozik, hogy a június 9-i önkormányzati választáson Heringes Anita, a Paksi Deák Ferenc Egyesület jelöltje nyerte el a Tolna vármegyei város polgármesteri tisztségét. A 12 tagú képviselő-testületben pedig a polgármester mellett az egyesület további hét, míg a Fidesz–KDNP négy mandátumot szerzett. Az októbertől a polgármestert és a képviselő-testületi többséget adó egyesület önkormányzati képviselője, Barnabás István kiszámolta, hogy a címzetes főjegyző összesen 63 millió forint jutalmat kaphat, havi 97 ezer forint költségtérítéssel és szolgálati autóval. A képviselő a Facebookon még hozzáfűzte:

A tisztánlátáshoz még az is hozzátartozik, hogy az elmúlt napokban megtudtuk, hogy főjegyző úr havi illetményén kívül a szokásjog alapján havi költségtérítésben is részesült, és gyakorlatilag korlátlanul használhatta hivatali gépjárművét, ami egy viszonylag új Skoda Superb személygépkocsi. A nyilvántartások szerint ebbe az autóba 2023-ban 2 754 500 forint értékű üzemanyagot tankoltak a hivatal számlájára.

Feneketlen üzemanyagtartály

Önmagában az üzemanyagköltség is felvet kérdéseket. A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.

Nos, a NAV szerint 2023-ban 618 forint volt átlagosan egy liter ólmozatlan motorbenzin (ESZ-95) hatósági ára.

Ez alapján 2 754 500 forintért 4457 liter üzemanyagot lehetett vásárolni, azaz havonta 371 litert.

Miután egy Skoda Superb üzemanyagtartálya 66 liter térfogatú, ebből az következik, hogy a főjegyző havonta legalább 5 és félszer tankolta tele az autóját.

Azonnal kizáratnák a pártból

Pénteken, 13-án Leber Ferenc és Szántó Zoltán, Paks fideszes alpolgármesterei közleményben jelezték, hogy a címzetes főjegyző havi 1 millió 750 ezer forintos jutalmának mértékét nem tartják elfogadhatónak. A politikusok azt is kifogásolták, hogy a polgármester a döntését nem egyeztette a képviselőkkel.

A Fidesz paksi képviselőiként Szabó Péter polgármester úr döntését elfogadhatatlannak tartjuk, miután az szembemegy a Fidesz önkormányzati politikájával. Ilyen súlyos döntést a képviselő-testülettel és a frakció tagjaival történt egyeztetés nélkül hozott meg, ami a Fidesz képviselőit is súlyosan terheli. Ezzel nem tudunk azonosulni, elfogadhatatlannak tartjuk, ezért kezdeményezzük a pártból történő azonnali kizárását

– tette hozzá a két fideszes alpolgármester.

(Borítókép: Szabó Péter, Paks polgármestere, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje beszédet mond a Kalocsa és Paks közötti új Duna-híd avatásán a Bács-Kiskun vármegyei Foktőnél 2024. június 6-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok