A botrányba keveredett NER-es sztárpapként emlegetett Bese Gergő családja első alkalommal szólalt meg a nyilvánosság előtt a botrány kirobbanása óta. Gábor, a pap testvére kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogy Bese Gergő a Fidesz áldozata, akik sztárpappá emelték őt, majd amikor kipattant a botrány, a vonat alá lökték, és kihátráltak mögüle.
Megszólalt a Gulyáságyú Médiának a botrányba keveredett, majd azóta már felfüggesztett és a Fideszesek körében is nemkívánatos személynek bélyegzett, NER-közeli pap, Bese Gergő családja. Korábban maga az érintett azt mondta, hogy rászedték és kihasználták naivságát, de kiderült, hogy ő maga készíthette a felvételeket a szexpartikon és orgiákon. Később az is nyilvánosságra került, hogy féltékenység állhatott az ügy kirobbanásának hátterében.
A portál Gödöllőre utazott, ahová állítólag visszavonult a botrány címszereplője a rázúduló gyűlöletcunami elől, és terveik szerint vagy magával Bese Gergővel, vagy a családjával szerettek volna beszélni. A történet főhőse nem tartózkodott otthon, viszont testvére, Gábor nyilatkozott Gulyásnak. Elmondta, testvérét „nyilván rosszul érintették”, és a családot is, hogy az emberek bántják.
Mi mindig mondtuk neki, hogy a pap legyen pap, a politikus legyen politikus, sajnos mivel állandóan a közéletben volt, nyilván ezért is támadják sokkal jobban
– nyilatkozta, hozzátéve, hogy nem látta a testvéréről készült videókat, és nehezen akarja elhinni, hogy meleg párja lehetett, hiszen „olyan szép barátnői voltak” – nyilván a papság előtt. Bár viccesen hozzátette, hogy talán még az is jobb lenne, ha az derült volna ki, hogy barátnői vannak a cölibátusi fogadalom ellenére, mint az, ami most van, „bár nekünk már mindegy”.
„Gergőt vagy tőrbe csalták, vagy kábítószert adhattak neki” – véli a testvér, aki elmondta, hogy normális embernek eszébe nem jutna felvenni a szexuális aktusait, ha közszereplő, és megkülönböztetett figyelem irányul rá. „Ha nem egy NER-es pap, erről már rég elfeledkeztünk volna” – mondta, hozzátéve, hogy van két pedofil pap, akikről egyáltalán nem esik szó, ez sokkal nagyobb probléma.
A testvér azt is elmondta, hogy Bese Gergő bocsánatkérő nyilatkozatában egy sajtós segítette – azt nem tudja, hogy Fideszes-e –, hogy ne legyen támadható, mégis az lett.
Azért beszélt a melegek ellen, mert az egyház is melegellenes, és mert a kormány is ezt a propagandát nyomja, ezt várták el tőle
– mondta Gábor, kiegészítve azzal, hogy ettől még az öccse nem lesz felmentve ezek alól, mert „bort ivott és vizet prédikált”, de sok esetben a Fidesz küldte, hogy menjen és csinálja. „Nyilván ki volt használva, és ennek a levét isszuk” – fakadt ki. „Tegyük fel, ha most egy kis faluban van egy pap, és azt megvádolják, arról kiderül, hogy meleg, vagy ilyen orgiákon vett részt, azzal a kutya se foglalkozik. De így, hogy ő egy NER-es pap volt, ezért van ez ennyire felkapva” – mondta, mire a fiúk anyukája azzal egészítette ki, hogy „őt erre képezték ki”.
Elmondásuk szerint Bese már bocsánatot sem mer kérni – például a melegközösségtől –, mert fél, hogy abba is belekötnek majd.
Gábor szerint a felfüggesztett pap csalódott a Fideszben, sőt „mindenki csalódott, a Fidesz nagyon kicseszett magával, mert rengeteg szavazót veszített”. Elmondása szerint – bár azt nem tudja, hogy pontosan kicsoda –
Bese Gergőt zsarolták ezzel a videóval, ami már másfél éves.
„Ez egy másfél évvel ezelőtti videó, ez nem most volt. Másfél évvel ezelőtt voltak valami Szent Patrik napján, és akkor ott mondták, »atyám, igyon, igyon, igyon«, aztán ez lett belőle” – mondta az atya testvére. De szerinte ez már „késő bánat”, akkor kellett volna vért venni és vizsgálatokat folytatni, de akkor Bese szégyellte magát, hogy pap létére ilyesmibe keveredett.
Testvére azt is elárulta, hogy a Fidesz folyamatosan kérte az atyát, hogy posztoljon, és hogy mikről kellene beszélnie, illetve milyen NER-es rendezvényeken kellene részt vennie. Így sokkal nagyobb eséllyel nyert azokon a pályázatokon – „mert a Fidesz ilyenkor nyomja ezeket” –, amelyekből például ifjúsági tábort szervezett, vagy a helyi iskolának vett sporteszközöket. A Karmelita megszentelésénél is
mi ezt is mondtuk, hogy ne posztolja ki: téged úgy szeretnek mint Gergő atya, terád felnéznek, meg minden, nem kell, hogy a politikával össze legyél mosva. De muszáj volt, muszáj volt neki
– hangsúlyozta Gábor.
Azzal egészítette ki, hogy „tuti, hogy van valami a háttérben”, és csak elterelésnek használják a testvérét, mert amúgy kit érdekelne, hogy egy pap melegorgiákra jár. Viszont állításuk szerint Besét ott is rászedték, lelki beszélgetésre hívták, amiből melegorgia lett, „bár ez így elég sz*rul hangzik” – ismerte be Gábor, de ez az igazság, és Bese semmire nem emlékszik arról az estéről.
Ő a Fidesz áldozata
– szögezte le a testvér, aki örül, hogy legalább így egy picit összejön most a család, amire évek óta nem volt lehetőség, mert Besének folyamatosan mennie kellett a szerepléseire. „Ők emelték sztárpappá, nem mehetett a jobboldal ellen” – emelte ki Gábor. A szereplések nagy részét a kormány szervezte, a TV2-n, a közmédián és különböző rendezvényeken; „az RTL-en nem tűnt fel” – humorizált az idősebb fivér.
A család barátja, Mónika hozzátette, hogy minden megjelenéshez kellettek a vezetők engedélyei Bese számára, magától szinte semmit nem csinálhatott. „És mindig őt lökték” – erősítette meg Gábor, aki mondta neki, hogy ha baj lesz, ki fognak mögüle hátrálni, „és így is lett”. Illetve azzal egészítette ki, hogy így a féltékeny paptársak is örülhetnek, hogy Bese lebukott, „azok is ugyanolyan tetvedékek” – fogta el az indulat Gábort.
Osztják az igét, közben ugyanolyan emberek, mint a másik
– fejezte ki csalódását a papokban.