Index Vakbarát Hírportál

Negyvenéves hölgy is bejutott a Miss Universe Hungary döntőjébe

2024. szeptember 16., hétfő 10:12

Idén 73. alkalommal szervezik meg a Miss Universe-t, amelyen Magyarország is képviselteti magát. A Miss Universe Hungary elődöntőjét már meg is tartották, szeptember 28-án pedig az is kiderül, hogy a 12 döntős közül ki képviselheti hazánkat a világ legrangosabb szépségversenyén.

Szombaton a budapesti Andrássy úti W Hotelben megtartották a Miss Universe Hungary elődöntőjét, ahol kiderült, ki az a 12 nő, aki ott lehet a döntőben, és színpadra léphet a koronáért, valamint a világdöntőbe jutásért – olvasható a Career Brand management sajtóközleményében.

A világ legrangosabb és legelismertebb szépségversenyét idén 73. alkalommal írták ki a szervezők. Magyarország egy meglehetősen hosszú szünet után 2023-ban visszatért a nemzetközi sorozat mezőnyébe, így Blága Tünde személyében ismételten képviselhette magyar lány hazánkat a versenyen.

A Miss Universe Hungary újbóli életre hívásában oroszlánrésze volt Özer Nórának. A magyar–török származású, jogászvégzettségű Özer Nóra maga is nyert idehaza rangos szépségversenyt, de − mint mondta − a Miss Universe egy egészen más világ. Elmondása szerint ezt az a 636 lány is megtapasztalhatta, aki benevezett az idei versenyre, ugyanis már a 12 kiválasztott közé bejutni is óriási kihívást jelentett.

Özer Nóra, a Miss Universe Hungary elnöke a nap végén elégedetten nyilatkozott az idei középdöntőről:

Úgy érzem, elégedettek lehetünk, mert sikerült kiválasztanunk azt a 12 lányt, aki egész biztosan méltóképpen fogja képviselni a verseny szellemiségét a szeptember 28-i döntőn. Számomra külön öröm, hogy nem egy homogén mezőnyt válogattunk össze, hanem nagyon színes ez a döntős csapat. A fiatal lányok mellett van egy 40 éves hölgy is, aki a fiatalokat megszégyenítő külsővel rendelkezik

– mondta Özer Nóra, aki azt is elárulta, hogy idén először nem volt korhatárhoz kötve a jelentkezés, így 18-tól 40 éves korig jelentkeztek a hölgyek.

„Ugyancsak örülünk, hogy az ország minden pontjáról jelentkeztek, és nagyon sokan kiemelték, hogy mennyire befolyásoló tényező volt számukra a Miss Universe pozitív értékrendje, amikor belevágtak a megmérettetésbe” – tette hozzá.

Özer Nóra azt is elárulta, hogy a szeptember 22–28. közötti felkészítő tábor helyszíne a villányi Bock Hotel Ermitage lesz, ahol elsősorban a koreográfián lesz a hangsúly, de az is fontos, hogy a szervezők minél jobban megismerjék a lányokat.

„A döntőre szeptember 28-án kerül sor az Operettszínház egyik termében” – zárta szavait az elnök.

Lehet, hogy egy szépségversenyen zsűrizni a legtöbb férfi számára álommunkának tűnik, de Hajós István, a zsűri elnöke elmondta, hogy egyáltalán nem volt könnyű dolguk. Kiemelte azt is, hogy mennyire sokszínű volt a mezőny.

A legfiatalabb versenyzőnk 18, míg a legidősebb 40 éves volt, azaz két évtized különbség van köztük. Véleményem szerint kifejezetten jót tesz a versenynek, hogy érettebb hölgyek is bekerülhettek a döntőbe. Amire külön figyeltünk, hogy ne »csak« szépek és csinosak legyenek a kiválasztottak, hanem kommunikációjukban, értékrendjükben is olyan hölgyeket válasszunk, akik később méltóképpen képviselhetik Magyarországot

– mesélte Hajós István.

A W Hotelben megrendezett egész napos kiválasztón egy igazán szakértő szempár is figyelte a lányokat a zsűri soraiból, hiszen a tavalyi győztes, Blága Tünde is ott ült az ítészek között. A kiválasztás egyik érdekessége volt, hogy idén is elindult a versenyen Blága Tünde egyik tavalyi riválisa, a második udvarhölgy, dr. Kenéz Nóra.

Rovatok