A magyarországi vásárlókat célozza meg akciós áraival a Szlovákiában is működő Kaufland. Az „Olcsóbban Szlovákiában” című honlap a szlovák–magyar határ közelében található üzletekbe próbál invitálni minket, az árakat pedig még forintban is feltüntették az akciós szórólapokon.
„Spóroljon ott, ahol lehet! Kis utazás, nagy spórolás minden család számára” – olvasható egy szlovák honlapon, amelyet az országban működő hipermarketlánc, a Kaufland hozott létre.
A honlapot abból a célból hozták létre, hogy a magyarországi vásárlókat tájékoztassa arról, hogy a magyar árakhoz képest mennyi mindent lehet náluk olcsóbban megvásárolni. Ezt igazolja, hogy az újságokban – amellett, hogy magyar nyelvűek – a termékek árai nemcsak euróban, hanem forintban is fel vannak tüntetve.
Az akciós szórólapok kifejezetten a szlovák–magyar határ menti üzletekbe szólnak. Három újságot is feltöltöttek, melyek közül egy a losonci, a rozsnyói, a tőketerebesi és a nagykürtösi boltokba szól, a második a pozsonyi és a komáromi üzletekbe érvényes, míg a harmadik a Somorja, Dunaszerdahely és Nagymegyer közelében élőket célozza meg.
Ahogy arról beszámoltunk, a magas áfa és az elmúlt másfél év rekordinflációja miatt annyira felpörgött a bevásárlóturizmus, hogy a magyarok képesek akár 100 kilométert is megtenni egy nagybevásárlásért. A népszerű célpontok közé Szlovákia és Románia tartozik.