Index Vakbarát Hírportál

Jól megverte, Bora Borán hagyta nejét, újra magyar bíróság elé áll a koreai férj

2024. szeptember 17., kedd 16:23

Tizenhárom év után zárulhat le jogerősen is egy magyar nő és egy koreai férfi között húzódó büntetőügy magyar szála. A vád szerint bizonyítható, hogy bántalmazás történt, aminek az elszenvedője a nő volt, míg az ügyvéd megemlített egy felvételt, ami további részletekre derített fényt.

Üresen maradt kedden reggel a vádlottak padja a Fővárosi Törvényszéken a Bora Bora-ügyként elhíresült per tárgyalása alatt. A koreai származású vádlott élt azon jogával, hogy csak a védője vegyen részt a másodfokú döntést megelőző ülésen. Tizenhárom éve húzódik S. I. L. és volt felesége, Patrícia ügye a bíróságok útvesztőjében. 

Erőszakos közösülés bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt idén jogerősen is döntést hozhat a törvényszék az egykori házaspár ügyében.

Korábban felmentették a vád alól

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság első fokon – bizonyítottság hiányában – felmentette S. I. L.-t, akit többek között erőszakos közösülés bűntettével vádolt az ügyészség.

Az ítélet szerint a vádlott és a sértett 2007 februárjában New Yorkban ismerkedett meg egymással, majd 2008 júniusában Párizsban kötött házasságot, az év augusztusában pedig Tokióban telepedett le, ahol 2009. június 18-án megszületett közös gyermekük.

A vádiratban foglaltak szerint a terhelt évek alatt a férfi több alkalommal, többféle módon bántalmazta feleségét – annak terhessége idején, majd később kiskorú gyermekük jelenlétében is. A házaspár kapcsolatuk megmentése céljából a férfi javaslatára Bora Borára utazott, ahol azonban a férj ismét erőszakosan lépett fel a feleségével szemben, például a sértett és a közös gyermekük útlevelét elrejtette, így ők nem tudták elhagyni az országot, ott tartózkodásuk alatt pedig tovább folytatta a sértett bántalmazását, a sértettel rendszeresen megalázó módon bánt.

A bíróság a hosszan elhúzódó bizonyítási eljárás eredményeként a terheltet az ellene emelt vád alól felmentette, indokolásában pedig – többek között – utalt arra, hogy a személy elleni erőszakos cselekmények miatt indult eljárások a cselekmények jellegéből adódóan a sértettek részére sokszor megterhelőbbek, mint az eljárás alá vontnak, azonban jelen ügyben a férfi bűnösségét nem lehetett kétséget kizáró módon bizonyítani. A rendelkezésre álló bizonyítékok részbeni ellentmondásossága okán a történteket megnyugtató módon tisztázni nem lehetett, így a vádlott bűnössége sem volt megállapítható.

Az ítélet nem vált jogerőssé, mivel azzal szemben az ügyészség a bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért jelentett be fellebbezést.

Hangfelvétel, orvosi papírok és feljelentések

Kedden a másodfokon eljáró Dr. Csákvári Mária tanácselnök hosszan sorolta azoknak a dokumentumoknak a listáját, amelyeket már első fokon beszerzett a bíróság. Eszerint többek között pszichológus szakértő vizsgálta Patríciát, aki orvosi papírokkal igyekezett alátámasztani az állításait, valamint közel húsz feljelentés született a két fél között, ám Bora Bora hatóságai minden alkalommal S. I. L.-nek adtak igazat.

Az ügyész vádbeszédében is jelezte, hogy ellentmondásokat találtak az elsőfokú ítéletben, hisz az bár elfogadta a szakértők véleményét, a döntésbe mégsem emelte be azokat. Így például nem szerepel az ítéletben, hogy a szakemberek megállapították Patríciánál, hogy a folyamatosan romló kapcsolat hatására poszttraumás stressz-szindróma alakult ki nála. Meglátása szerint kellően volt bizonyítva, hogy az édesanya bántalmazás áldozata lett, így kérte, hogy a tanács állapítsa meg S. I. L. bűnösségét, és ítélje őt börtönbüntetésre.

Ehhez csatlakozott Patrícia jogi képviselője is, hozzátéve, hogy

a nő szeretne az új családjával Magyarországra költözni, és lezárni az eljárásokat, mert már az egészsége is ráment.

Másként látta azonban a történteket az apa védőügyvédje, aki a perbeszédében először arra tért ki, hogy a II. és III. Kerületi Bíróság alaposan, közel nyolc éven át járt el az ügyben, és szerintük megfelelő döntést is hozott. A bizonyítékok között pedig szerepelt egy hangfelvétel, amin a nő közli a vádlottal, hogy visszavonja a vádakat, ha azt S. I. L. anyagilag honorálja.

Kiemelte, hogy 2021 óta közös, 15 éves fiuk már az apjával él Párizsban, a biztosított kommunikációs csatornákat pedig Patrícia nem használja, hogy tartani tudja a kapcsolatot a gyermekükkel.

Az ügyben jogerősen döntést a jövő héten hozhat a törvényszék tanácsa.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok