Index Vakbarát Hírportál

Mráz Ágoston Sámuel: Magyar Péter ütemet tévesztett

2024. szeptember 17., kedd 15:57

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója szerint az elmúlt napokban Magyar Péter nagyot hibázott és ütemet tévesztett a hiperaktív médiajelenlétével. Úgy véli, a Tisza Párt elnöke ugyan rengeteg képet készíttetett magáról, ahogy a gátakon áll gumicsizmában, de eközben folyamatosan támadta politikai versenytársait, ami most nem időszerű.

Mráz Ágoston Sámuel keddi Facebook-bejegyzésében adott hangot véleményének, miszerint az árvízhelyzet a politika rendkívüli pillanata, a rendkívüli idők pedig rendkívüli eszközöket igényelnek, és aki ilyenkor a szokásos napi médiafigyelemért verseng csupán, vagy egy-egy szavazócsoport megszólítását célozza, könnyen csalódhat eredményességében. Úgy véli, a politikában is mindennek megvan a maga rendelt ideje: a támadásnak, a védekezésnek, a polarizációnak és a nemzeti egység építésének vagy a békejobb nyújtásának is.

Magyar Péter ugyan gyorsan kapcsolt az árvízi védekezés kapcsán, de a »kapcsolása« téves volt. A Tisza Párt elnöke ugyan rengeteg képet készíttetett magáról, ahogy a gátakon áll gumicsizmában, de eközben politikai versenytársait támadta folyamatosan. Hiányolta a kormányfőt, kritizálta a vízügyi szakembereket, s kevesellte a honvédokat. Csakhogy a támadás most nem időszerű, Magyar Péter ütemet tévesztett

– írta a Nézőpont Intézet igazgatója, aki szerint katasztrófahelyzetben a nemzeti egységet és együttműködést várják el a választók azoktól, akik az ország irányítására jelentkeznek.

Mráz Ágoston Sámuel úgy véli, érdemes megfigyelni, hogy az egymást közismerten ki nem álló csepeli duó, Németh Szilárd volt és Borbély Lénárd jelenlegi polgármester is eljutott az akárcsak egy héttel korábban még elképzelhetetlen kézfogásig a gáton, és Orbán Viktor is jól érezte meg a helyzet diktálta lehetőségét, amikor irányítóként, és nem „a szívéhez alighanem közelálló harcosként” jelent meg.

Hozzátette, az elmúlt napok elemzői tanulsága, hogy a hiperaktív médiajelenlét nem automatikusan előnyös. „Magyar Péter, aki az árvízi védekezés közben nemcsak Facebook-bejegyzéseket tud írni, hanem rengeteg cikk alatt kommentel is, ugyan elérte, hogy fellépése láthatóvá, személye még ismertebbé vált, de ez nem azonos a sikeres stratégiával. A médiafigyelmet jól kell tudni használni. A magyar politika tele van negatív példákkal, hiszen Gyurcsány Ferenc is közismert, de nem közkedvelt” – fogalmazott. 

Mráz Ágoston Sámuel arról is szót ejtett, hogy Török Gábor politikai elemző a minap ügyes, profi és sikeres politikusnak írta le Magyar Pétert, szembe állítva a „berozsdásodott” kormányzattal, ennek következtében a Nézőpont igazgatójának dejà vu érzése lett. Felhívta a figyelmet, hogy 2018 előtt Török Gábor Vona Gábortól várt hasonlóan sokat, az akkori választás előtt azt is jelezte, hogy „a levegőben azt érezni, ez már a hanyatló korszaka a Fidesz-világnak”. Az igazgató szerint Magyar Péter is könnyen juthat Vona Gábor és Márki-Zay Péter sorsára.

A magyarországi árvízhelyzetet az Index kedden is percről perce követi nyomon. 

Rovatok