Index Vakbarát Hírportál

Videón a buszsofőr, aki telefonozva vezette utasokkal teli járművét

2024. szeptember 17., kedd 06:58

A videót az egyik buszon tartózkodó utas vette fel, aki féltette saját és társai életét. A Volánbusz eljárást indít a sofőrrel szemben, aki akár a munkáját is elveszítheti az eset miatt.

Egy utas telefonjával vette fel a buszsofőrt, aki egy Budapest és Salgótarján között közlekedő Volán-járat vezetése közben telefonozott – annak ellenére, hogy a jármű tele volt és az eső is esett.

Az RTL-nek beküldött videón az látható, ahogy a sofőr a könyökével irányítja a buszt, miközben internetezik. Az utas – aki mélyen felháborodott az életveszélyes cselekedeten – arról számolt be, hogy a járaton rengetegen tartózkodtak, alig volt üres hely.

A Volánbusz a Híradó kérdésére azt a választ adta, hogy mélységesen elítélik a sofőr tevékenységét, és belső vizsgálatot indítanak a képsorokon látottak miatt. Ennek következtében a videón szereplő buszvezető akár el is vesztheti munkáját.

A Volánbusz arról számolt be, hogy korábban is indítottak belső kampányokat az ilyen esetek elkerülésének érdekében.

Rovatok