Index Vakbarát Hírportál

A feje tetejére állt a közlekedés Budapesten, a 2-es metrót, a H5-ös HÉV-et, de a 4-es, 6-os villamost is érinti

2024. szeptember 18., szerda 10:31

Szerda reggel a Duna vízállása elérte a 693 centimétert is, azonban a vízszint kritikus mértékben emelkedik, aminek következtében mostanra Budapest központi része is veszélyben van, az alsó rakpartok pedig víz alá kerültek. Ez jelentős kihatással van a fővárosi közlekedésre is, így összeszedtük a legfontosabb közlekedési változásokat.

Legyen az Index munkatársa! Önnek is van fotója vagy videója az árvízhelyzetről?
Küldje el nekünk!

Az elmúlt évtized legnagyobb árvize közeledik Budapesthez. Az árhullám miatt jelenleg harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, és mivel a Duna vízállása napról napra emelkedik, ezért korlátozni kell a rakpartok és az azok környezetében közlekedő járatok forgalmát – közölte a BKK.

A Duna tetőzését Budapesten szombatra várják a szakemberek. Bár az előrejelzések szerint nem fogja elérni a 2013-as 891 centiméteres rekordszintet, várhatóan 850 centiméter körül tetőzik majd a folyó. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vízügyi honlapja alapján Budapesten 693 centiméter volt a Duna vízállása a szerda reggel 9 órakor mért adat szerint.

A közösségi médiában közzétett friss képek szerint Budapest központi részén is egyre kritikusabb a helyzet. A felvételek szerint már az alsó rakpart is víz alá került, Pestet és Budát pedig hatalmas szélességben szeli át a Duna. A budapesti rakpart felszabadulása a jövő hét közepe, vége felé várható.

A BKK ez idáig az alábbi módosításokat rendelte el a közösségi közlekedésben:

A következő napokban pedig az alábbi változásokra kell számítani:

Kiemelték, hogy a szakemberek folyamatosan figyelik a vízállást, ezért, ha szükségessé válik, a villamosok menetrendjét akár már csütörtök délután is módosíthatják.

A forgalomkorlátozás azonban nemcsak a közösségi közlekedést érinti, de a közúti közlekedésben is jelentős változásokat eszközöltek.

Az árvízhelyzetről az Indexen is beszámolunk folyamatosan frissülő, percről percre tudósításunkban, amelyet itt követhet nyomon. Időjárás-előrejelzésünket ahttps://index.hu/idojaras oldalon kísérheti figyelemmel.

Rovatok