Index Vakbarát Hírportál

Hernádi Ádám lett az Év Polgármestere

2024. szeptember 18., szerda 22:01

Hernádi Ádám, Esztergom első embere lett az Év Polgármestere. A díjat Dukai Miklóstól, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkárától és Oltványi Tamástól, a Szféra Európa Kft. ügyvezetőjétől vette át Karcagon.

Az önkormányzati világ legnívósabb elismeréséről augusztus 1. és augusztus 31. között lehetett szavazni. Idén azok a városvezetők kaphattak érvényesen voksot, akik a június 9-i választáskor hivatalban voltak. A díj Szász Endre linómetszete volt – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

A szavazatok alapján az Év Alpolgármestere Szeles Szabolcs (Győr), míg az Év Jegyzője Bodnár Attila (Badacsonytomaj) lett.

Kiosztották ezen kívül a Sikeres Városok Kulcsa díjat is. Idén Veszprém, Szeged, Kecskemét, Nyíregyháza és Debrecen kapta meg ezt az elismerést.

A települések vezetőit 1995 óta évente jutalmazzák. Polgármesterek, alpolgármesterek és jegyzők ebből az alkalomból először 1995-ben találkoztak egymással Veszprémben – írták a közleményben.

Rovatok