Index Vakbarát Hírportál

„Amikor hajnalban elindultam, még csak egy kis tócsa volt” – a házakat ostromolja a víz

2024. szeptember 19., csütörtök 20:01

Leányfalun néhány családnak el kellett hagynia otthonát az áradás miatt. Egy dunabogdányi lakos beengedte stábunkat az udvarára, ahol homokzsákokból épített gát áll, a Duna egyre közelebb kerül a családi ház falához.

Csütörtöki riportutunkat Kismaroson kezdtük, ahol több utcában olyan magas a vízszint, hogy már csónakokkal közlekednek az ott lakók. Stábunknak volt lehetősége egy motorcsónakon bejárni a víz alatt álló utcákat, a beszámolónkat itt olvashatja.

„Néhány családnak el kellett hagynia a házát”

„Jelenleg nyugalom van, a védelmi rendszerünk tegnap mindenhol kiépült. A 11-es úton három hosszabb szakaszt kell védenünk, valamint van a településen belül egy kétszáz méteres szakasz, ahol a házakat kell védenünk” – mondta lapunknak Adorján András, akivel egy félig víz alatt álló játszótér, és a Duna által szintén részben eláztatott focipálya között beszélgettünk.

Leányfalu polgármestere leszögezte, hogy tegnap estére elérték a százszázalékos készültségi szintet. Jelenleg járőrözés zajlik, a vízügyi szakemberek vizsgálják a helyszíneket, és ha problémát észlelnek, jelzik. A víz holnap még tovább emelkedik, különösen a házaknál figyelnek a szivárgásra, de fóliákat is használtak a homokzsákoknál, így a tartós árvizet is kibírhatják.

Adorján András a lakosság hangulatáról úgy fogalmazott, hogy az kettős: akik a 11-es úttól lefelé laknak, félnek a víztől, amely több helyen már elérte a házakat, garázsokat. Az út másik oldalán élők nagy szolidaritással viseltetnek a bajbajutottak felé, átérzik a problémát, és sokan segítettek a munkálatokban. A helyi vállalkozók felajánlották gépeiket, autóikat a védművek építéséhez. Három depóhelyre vannak bekészítve homokzsákok, ha bárhol szükség lenne rájuk, azonnal a helyszínre tudják szállítani azokat.

Néhány családnak el kellett hagynia a házát, ezek az ingatlanok nem védhetők. A többségük tudott gondoskodni a saját elhelyezéséről, de egy családnak, valamint egy idősebb hölgynek nem volt hova mennie. Más lakók gyorsan segítséget ajánlottak nekik, és befogadták őket, nagy a szolidaritás

– húzta alá a polgármester.

„Amikor hajnalban elindultam, még csak egy kis tócsa volt”

Dunabogdányban a Heim Sütödét már elérte a víz, az épület mellett egy csónak volt kikötve, amellyel később üzemanyagot szállítottak az aggregátorokhoz.

Egy dunabogdányi lakos beengedte stábunkat az udvarára, amelyet homokzsákokból emelt gát szelt ketté. A homokzsákokat egyébként az önkormányzat biztosítja a lakosságnak.

A gátat körülbelül a ház hátsó részénél húzták fel, a zsákok mögött, a kertben a Duna az úr. 2013-ban lábszár-középig ért a víz a házban. Most a falon fólia, mellette szorosan homokzsákok sorakoznak.

Amikor hajnalban elindultam, még csak egy kis tócsa volt, most meg már itt áll a víz

– mutatott a nő a víz alatt álló kert irányába.

Az árvízhelyzetről az Indexen is beszámolunk folyamatosan frissülő percről percre tudósításunkban, amelyet itt követhet nyomon. Időjárás-előrejelzésünket a https://index.hu/idojaras oldalon kísérheti figyelemmel.

(Borítókép: Árvíz egy dunabogdányi lakos udvarában 2024. szeptember 19-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Rovatok