Index Vakbarát Hírportál

Európa legnagyobb tanévnyitó show-ját tartották Magyarországon

2024. szeptember 19., csütörtök 19:15

Csaknem húszezer bulizni vágyó hallgató, egyetemi dolgozó és debreceni polgár töltötte meg a Nagyerdei Stadiont szerda este Debrecenben. A résztvevők Európa legnagyobb egyetemi tanévnyitóján olyan sztárfellépőkkel találkozhattak, mint a Halott Pénz, a Király Tesók, Manuel, Szirota Jennifer, a hajnalig tartó partin pedig a világhírű német DJ, Topic gondoskodott a hangulatról.

Európában egyedülálló stadion show-val nyitotta meg a tanévet a Debreceni Egyetem (DE) szeptember 18-án. Az intézmény nyolcadik yoUDay show-műsorán ezúttal ötszáznál is több fellépő ejtette ámulatba, szórakoztatta és varázsolta el a húszezres egyetemi polgárságot a Nagyerdei Stadionban. Azért, hogy a bulin minden a megfelelő módon történjen, közel ezer fő dolgozott a háttérben.

A rendezvény résztvevőit Szilvássy Zoltán rektor, Bács Zoltán kancellár és Csont István, a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte. Az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kossa György pedig külön köszönetet mondott azoknak a tanároknak és diákoknak, akik az árvíz elleni védekezésben vesznek részt.

Ez az este mindenkiről szól, ezért azt kérem, nyíljon meg a szívünk, és mutassuk meg, hogy együtt vagyunk 

– fogalmazott, majd elhangzott az idei yoUDay jelszava is: „Aki akar, jöjjön velünk az úton.”

A rendezvény programjainak sorát az egyetemi kötődésű Impact zenekar indította. A dobok mögött Szilvássy Zoltán rektor foglalt helyet, míg a billentyűk mögé Tőzsér József rektorhelyettes állt, Bács Zoltán kancellár pedig énekesként működött közre. A banda az LGT ikonikus Valaki mondja meg című dalát adta elő. Később a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club mazsorettesei és az intézmény cheerleaderei is színpadra léptek. A showban a debreceni Feeling Táncstúdió, a R&B Dance Tánciskola, a Valcer Táncstúdió és a Piruett Tánc Stúdió növendékei, valamint idén először a Dance Universe Tánciskola és a Debreceni Mazsorett Együttes növendékei is szerepeltek.

Reptéri terminállá alakult a színpad

A stadionshow egyik leglátványosabb eleme annak a 130 zászlónak a felvonultatása volt, amelyekkel bemutatták, mely országok állampolgárai tanulnak az intézményben. Majd megérkeztek a színpadra a show műsorvezetői is. Gábor Betti és Burai Árpád mintha egy repülőről szálltak volna le, bőrönddel a kezükben, légiutaskísérőként sorolták fel azoknak a sztárfellépőknek a nevét, akikkel  aznap este  együtt utazhattunk a bulik világába.

A fellépők között volt a Halott Pénz, a Király Tesók, Manuel, Szirota Jennifer, illetve az LGT Zenevonat formáció, és most először külföldi sztárelőadó is érkezett, a német DJ és zenei producer, Topic is színesítette a show-t. Bács Zoltán a szerdai party előtt elmondta, hogy közel 1500 középiskolásnak is lehetővé tették, hogy bejusson a rendezvényre, és a nem egyetemi hallgató lakosság is több szektort megtöltött.

18-25 éves fiatalokról beszélünk, akik a tanulás mellett szórakoznak, és ha már ilyen szuper stadionunk van, amit közösen tart fenn az önkormányzat, a DVSC és az egyetem, úgy gondoltuk, jó helyszín ahhoz, hogy a DE csaknem 50 ezres polgársága itt találkozzon. Itt olyan közös élmény születik, amiről bárkivel tudunk beszélni

– fogalmazott a kancellár, aki akkor már valószínűleg tudta, hogy Anti, az egyetem hallgatója a húszezres tömeg előtt kéri majd meg kedvese, Ági (aki szintén az egyetem volt diákja) kezét. A megható pillanat zenei aláfestését Király Linda és Király Viktor adta. 

Stábunk a bulizó fiatalokkal beszélgetve kiderítette, sokan Halott Pénz-rajongók, ezért számukra ez a banda jelentette a vonzerőt, mások viszont már hagyománynak tekintik, hogy részt vegyenek a show-n, és a társaság, valamint a hangulat miatt látogatnak ki minden évben. Ugyanakkor voltak diákok, akik annak ellenére vettek részt a partyn, hogy másnap reggel órára mentek. Ők mindenkit megnyugtatva kiemelték, hogy a sztárfellépők előadásai után visszatérnek a koliszobába. 

(Borítókép: Debrecen yoUDay 2024 szeptemberében. Fotó: Debreceni Egyetem)

Rovatok